Infostart.hu
eur:
364.81
usd:
326.28
bux:
145898.37
2026. november 3. kedd Győző

KSH: júniusban 12,4 százalékkal emelkedett az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelése 2013 júniusában a kiigazítatlan, és a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint is 12,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. Júniusban 6,5 százalékkal növekedtek a mezőgazdasági termelői árak az egy évvel korábbihoz képest, január-júniusban pedig 12,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit.

Az első félévben az építőipar termelése 7,2 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.

A termelés júniusi növekedéséhez - a rendkívül alacsony előző évi bázis mellett - az épületek szerkezetépítését végző és az út- és vasútépítéssel foglalkozó szervezetek termelésének emelkedése járult hozzá - írja a KSH.

Az építőipar termelői árai a második negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,8 százalékkal emelkedtek.

Az idén májusban az építőipar termelése a kiigazítatlan adatok szerint 11,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, munkanaptényezővel korrigálva a növekedés szintén 11,2 százalék volt. Szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva a termelés májusban 0,8 százalékkal kisebb volt az előző havinál. Az év első öt hónapjában 7,5 százalékkal nőtt az ágazat termelése az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Júniusban 6,5 százalékkal növekedtek a mezőgazdasági termelői árak

Júniusban 6,5 százalékkal növekedtek a mezőgazdasági termelői árak az egy évvel korábbihoz képest, január-júniusban pedig 12,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

Júniusban az élő állatok és állati termékek ára 6,0 százalékkal, míg a növényi termékeké 6,8 százalékkal nőtt. Az első félévben a mezőgazdasági termelés ráfordítási árszintje 6,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszaki árszintet

A mezőgazdasági termékek termelői ára májusban 9,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit az áprilisi 11,5 százalékos növekedés után. A növényi termék áremelkedése 12,4 százalékra mérséklődött az áprilisi 15,9 százalékról - emiatt lassult az agrárinfláció, hiszen a vágóállatok és állati termékek ára az előző havival megegyezően, 3,2 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Január-májusban a mezőgazdasági termelői árak 14,4 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához mérten.

Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×