Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
325.49
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Közepes forgalom mellett jelentősen emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 332,49 pontos, 1,73 százalékos emelkedéssel, 19 531,80 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények az Egis kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

A nemzetközi piacok hatása alatt állt a BÉT pénteken, a Richternek pedig jót tett a részvényei névértékének csökkentése - mondták az MTI által megkérdezett elemzők.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője a Richter papírok 3 százalék feletti növekedését egyértelműen a névérték egytizedére csökkentésével magyarázta. A cég ettől a forgalom fellendülését várta, és ez be is következett. Az OTP magas áremelkedése mögött nincs vállalati magyarázat, csupán a nemzetközi piacok optimizmusával magyarázható - tette hozzá az elemző.

Nagy Bertalan, az Equilor Befektetési Zrt. privátbanki igazgatója szintén kiemelte a Richtert, továbbá azt, hogy a német DAX index mozgása nyomon követhető a BUX-indexen. A nemzetközi hangulatot befolyásolták a spanyol tőzsdék, mivel a villanyáram áremelésének bejelentése után az ottani áramközműcégek papírjai 6-8 százalékkal drágultak.

A Mol 120 forinttal, 0,72 százalékkal 16 725 forintra erősödött, 792,6 millió forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 110 forinttal, 2,23 százalékkal 5045 forintra nőtt, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,55 százalékkal 327 forintra emelkedett, forgalma 395,6 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 116 forinttal, 3,25 százalékkal 3686 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 197,0 millió forintos forgalom mellett 15 forinttal, 0,07 százalékkal 21 885 forintra csökkent.

A BUMIX 1040,55 ponton zárt pénteken, ez 1,91 pontos, 0,18 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Erősödött a forint, 364 körül járt az euró hétfőn

Erősödött a forint, 364 körül járt az euró hétfőn

Széles körben erősödött hétfőn a forint, amiből csak késő este adott vissza egy keveset: az euró 364 felett, a dollár 324 és 325 között járt nap közben, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is feljebb araszolt. A piaci figyelem középpontjába a zloty került, amely a mélyülő lengyel belpolitikai válság hatására hároméves mélypontra gyengült az euróval szemben. Az olajárak esése ugyanakkor a nyersolajimportra szoruló országok, köztük India, Dél-Afrika és Magyarország devizáinak kedvezett; az árupiaci enyhülést az a hír váltotta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök hajlandó több időt adni az Iránnal folytatott diplomáciai rendezésnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×