Infostart.hu
eur:
364.18
usd:
325.49
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Cséfalvay: Brüsszel elfogadta az uniós források tervezésére vonatkozó magyar javaslatot

Elfogadta az Európai Bizottság a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési időszak forrásainak tervezéséről szóló Magyarország Partnerségi Megállapodásának első változatát - jelentette be Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságstratégiáért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Cséfalvay Zoltán kiemelte, hogy a jövőre induló új tervezési időszakban a források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre szeretné fordítani Magyarország. A legtöbb forrás, a jelenlegi duplája - 2014 és 2020 között várhatóan mintegy 1200 milliárd forint - a foglalkoztatás ösztönzésére jut. A kis- és közepes vállalkozások versenyképességének javítására több mint 1100 milliárd forintot fordítana a kormány - ismertette az államtitkár.

A magyar kormány várhatóan 2013 novemberében nyújtja be a partnerségi megállapodást, ezt követi majd a formális egyeztetés az unióval, és a kabinet azzal számol, hogy 2014 első negyedévében-félévében elfogadhatja az Európai Unió (EU) a megállapodást és az operatív programokat - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán.

Kifejtette: a 2012 őszén az Európai Bizottsággal (EB) indult informális egyeztetések lezárását jelenti a Partnerségi Megállapodás első tervezetének elfogadása. Az EB a magyar tervezetet a főigazgatóságok közötti egyeztetésre és körözésre küldte ki; a tagállamok közül Magyarország Finnország után másodikként esett át ezen a "megfelelőségi teszten" - hangsúlyozta az államtitkár.

Elmondta, mostantól szélesebb körű szakmai konzultációra is lehetőség nyílik Magyarországon: a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal honlapjára már felkerült a tervezet, amelyet egy hónapig lehet véleményezni.

Cséfalvay Zoltán jelezte, hogy a következő lépés a 9 operatív program (op) kidolgozása, amelyet a tárcák már elkezdtek, de a közeljövőben ennek részleteiről is egyeztetnek. Jelezte: bár a pályázatok már az operatív programok elfogadása előtt kiírhatók, de ennek vannak kockázatai, mert ha a bizottság mégsem fogadja el a megállapodást vagy az op-t, akkor a hazai költségvetést terhelik a költségek.

Maga a Partnerségi Megállapodás kifejezés is jelzi, hogy koncepcionális váltás van az EU-ban a 2007-2013 és a 2014-2020 közötti tervezési időszak között. Míg az előző időszak kiindulópontja az volt, hogy az EU a kevésbé fejlett régiókat segíti különböző forrásokkal, 2014-től már az uniónak vannak közös céljai. Az egész EU versenyképességének erősítése a fő cél, amelyhez a különböző tagállamoknak hozzá kell járulniuk, és úgy kell elkészíteniük fejlesztési terveiket, hogy egy irányba mutatva az egész uniót segítsék - fejtette ki Cséfalvay Zoltán.

Kiemelte, hogy a Partnerségi Megállapodás kidolgozásánál az EU2020 stratégia célkitűzéseit, az ennek keretében tett magyar vállalásokat, valamint a Magyarországnak tett országspecifikus ajánlásokat is figyelembe kellett venni.

Cséfalvay Zoltán ismertette, hogy az Európai Bizottság 11 tematikus célterületet fogalmazott meg, amelyre a források koncentrálását javasoltja. A Partnerségi Megállapodásban építeni kell a 2007-2013-as tapasztalatokra, és az úgynevezett ex ante kondicionalitásra, ami azt jelenti, hogy minden egyes fejlesztést vagy fejlesztési irányt stratégiai dokumentumokkal kell alátámasztani, és hozzá kell illeszteni az adott ország prioritásaihoz.

A magyar Partnerségi Megállapodás célja, hogy a fejlesztési források a fenntartható, magas hozzáadott értékű termeléshez és a foglalkoztatás bővítésére épülő gazdasági növekedéshez segítsék hozzá az országot - emelte ki az államtitkár.

Tájékoztatása szerint a foglalkoztatás és a kkv-k után a harmadik legtöbb forrás - közel 900 milliárd forint - közlekedésre, míg több mint 800 milliárd forint - a jelenlegi keret háromszorosa - az energiahatékony gazdaságra jut, míg kutatás-fejlesztésre és innovációra több mint 700 milliárd forint lesz várhatóan, a jelenlegi duplája.

Cséfalvay Zoltán szólt arról is, hogy 2014 és 2020 között a pályázatoktól a pénzügyi eszközök felé szeretnének elmozdulni, egyebek között a gazdaságfejlesztési op-nál, és a források felhasználása is új intézményi struktúrában valósul majd meg: 2014 január elsejétől a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél működő irányító hatóságok a különböző programok mentén az illetékes tárcákhoz kerülnek át.

Az államtitkár ismertette, hogy a jelenlegi 7 területi op-val szemben 2014-től egy Terület- és Településfejlesztési Operatív Program lesz, valamint egy Versenyképes Közép-Magyarország operatív program. A területi programról kifejtette: a megyék, megyei jogú városok, kistérségek tervezik meg, hogy ott milyen fejlesztésre van szükség, és ezek épülnek be a területfejlesztési op-ba.

A közép-magyarországi op kapcsán arra a kérdésre, hogy lekerült-e napirendről Budapest és a Közép-magyarországi régió szétválasztása, Cséfalvay Zoltán kifejtette: a kormány azt szeretné, ha a közép-magyarországi op-be más operatív programokból maximum 15 százalékot át lehetne csoportosítani olyan, közép-magyarországi fejlesztésekre, amelyek az egész országra pozitív hatással vannak.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Erősödött a forint, 364 körül járt az euró hétfőn

Erősödött a forint, 364 körül járt az euró hétfőn

Széles körben erősödött hétfőn a forint, amiből csak késő este adott vissza egy keveset: az euró 364 felett, a dollár 324 és 325 között járt nap közben, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is feljebb araszolt. A piaci figyelem középpontjába a zloty került, amely a mélyülő lengyel belpolitikai válság hatására hároméves mélypontra gyengült az euróval szemben. Az olajárak esése ugyanakkor a nyersolajimportra szoruló országok, köztük India, Dél-Afrika és Magyarország devizáinak kedvezett; az árupiaci enyhülést az a hír váltotta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök hajlandó több időt adni az Iránnal folytatott diplomáciai rendezésnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×