Infostart.hu
eur:
363.5
usd:
315.22
bux:
150318.58
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Gyógyfürdő-rekord

Az elmúlt öt év legnagyobb vendégforgalmát érte el, és a gazdasági válság ellenére is több vendéget fogadott tavaly a Büki Gyógyfürdő- és Élménycentrum, mint egy évvel korábban - közölte az MTI-vel pénteken a gyógyfürdőt üzemeltető részvénytársaság marketing vezetője.

Láng Veronika tájékoztatása szerint 2012. január elseje és december 31-e között összesen 862 ezer 322 darab belépőt értékesítettek, így a társaság bevétele 2011-hez képest közel 4,7 százalékkal 1,6 milliárd forint fölé nőtt.

A fennállásának 50. évfordulóját éppen tavaly ünneplő büki gyógy- és wellnessfürdő amely már 1979 óta Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló mellett országosan kiemelt gyógyhelynek számít, az elmúlt öt évtized alatt több mint 32 millió vendéget fogadott - fűzte hozzá.

A fürdő vendégköre folyamatosan változik, az elmúlt években egyre nagyobb arányt képviselnek a családos, gyermekkel érkező látogatók. Több mint 30 országból érkeznek a településre a fürdővendégek, egyre nagyobb számban vannak jelen a német, osztrák vendégeken kívül a cseh, lengyel szlovák és orosz turisták.

A belföldi forgalom a SZÉP Kártya kapcsán várhatóan az idén erősödni fog, előnyös lenne azonban a szolgáltató és a felhasználó számára is, ha az egyes alszámlák komplexitása biztosított lenne - mutatott rá a szakember.

A 2011-ben az Új Széchenyi Terv keretében szinte minden elemében megújított komplexum fejlesztései természetesen az elkövetkezendő időszakban is tovább folytatódnak. A bővítések, felújítások között szerepelnek meglévő épületek rekonstrukciós munkálatai, energetikai és vízbázisvédelmi fejlesztések és természetesen attrakciófejlesztést célzó beruházások is - mondta.

Ezek egy része jelentős költséggel jár, a társaság a szükséges tervekkel, engedélyekkel részben már rendelkezik, amennyiben a lehetséges források megnyílnak, a fejlesztések azonnal elkezdődhetnek - közölte.

A legutóbbi fejlesztéssorozat eredményeként a 2011-ben átadott exkluzív szaunavilág a napokban fogadta 50 ezredik látogatója, a létesítmény megnyitása óta már több alkalommal biztosított helyszínt rangos Szauna Szeánsz Oscar versenyeknek, amelyeken a fürdő szaunamesterei minden alkalommal kiváló eredményeket értek el - tájékoztatott Láng Veronika.

Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Az atomenergetikai szakértő, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja az InfoRádióban csütörtök reggel azt is egyértelművé tette, Paks 2-nél már nyilván nem lesz ez elég. Rögzítette: lehet, hogy most akár 15-20 milliárd forinttal is magasabb az ország villanyszámlája a szükséges import miatt, de a későbbi problémák elkerüléséhez ezt most fel kell áldozni.

Románia megkezdte az atomerőműve teljes leállítását

Megkezdődött a cernavodai atomerőmű kettes blokkjának ellenőrzött leállítása csütörtökön a Duna vízszintjének folyamatos és jelentős csökkenése miatt - közölte az üzemeltető Nucleareletrica román állami vállalat.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×