eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Feleződött a forgalom, közel 300 pontot esett a BUX

Az egy héttel korábbi növekedés után a múlt héten esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, és jelentősen csökkent a forgalom.

A BUX egy hét alatt 1,47 százalékkal, 288 ponttal esett, és 19 297,08 ponton zárt pénteken. A vezető részvények közül legkevésbé a Richter és az Egis gyengült, a többi papír értékcsökkenése meghaladta az egy százalékot.

Hétfőn az amerikai tőzsdék zárva tartottak, a magyar papírok tartották a csütörtöki-pénteki szintet.

Kedden a korábbi napok emelkedésének korrekciójaként, illetve a kedvezőtlenebb nemzetközi hangulat miatt gyengült a BUX. A 10 milliárd forintot kissé meghaladó forgalom közepesnek volt mondható.

Szerdán egyhangú kereskedés zajlott itthon és külföldön egyaránt. A BÉT-en az átlagtól jelentősen elmaradó forgalom mellett lefelé csorogtak az árfolyamok.

Csütörtökön - alacsony forgalom mellett - a BUX sem mozdult jelentősen, nemzetközi makrogazdasági hatásra először gyengült, majd erősödni kezdett, a zárás nulla körüli volt.

A pénteket alacsony forgalom melletti, lanyha kereskedés jellemezte. A német DAX index száguldott, de ennek nem volt hatása a magyar piacra.

A Mol 1,59 százalékkal, 300 forinttal gyengült, 18 600 forintra esett az árfolyama.

A Magyar Telekom részvényeinek ára 1,72 százalékkal, 7 forinttal 400 forintra esett.

A Richter 0,13 százalékkal, 50 forinttal gyengült a múlt héten, 37 400 forinton zárta a pénteki kereskedést.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama viszont csak 0,08 százalékkal, 15 forinttal, 18 470 forintra mérséklődött.

A kis- és közepes kapitalizációjú részvények mutatója, a BUMIX 4,31 százalékkal, 45,81 ponttal 1016,34 pontra csökkent.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×