Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Olcsóbb termékeket keresnek a vásárlók

Tavaly a kiskereskedelmi forgalom 1,9 százalékkal 2.789 milliárd forintra nőtt, ez az 5,4 százalékos áremelkedés, a 0,4 százalékos mennyiségi csökkenés, illetve a 3,1 százalékos termékstruktúra váltás (az olcsóbb termék választásának) az eredője - mondta Vella Rita, a GfK Hungária piackutató ügyfélkapcsolati igazgatója.

A bolttípusok közül egyedül a diszkont áruházak nyertek, forgalmuk 14 százalékkal növekedett 2011-ben - tette hozzá az igazgató.

Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója szerint az idén nem lesz trendforduló a kiskereskedelemben, inkább 1 százalékkal csökken a piac. Ezt azzal indokolta, hogy a GfK mérése szerint márciusban a fogyasztási várakozások és a komplex fogyasztói bizalmi index ugyan elmozdult emelkedni kezdett, viszont a vásárlási hajlandóság továbbra is lefelé tart. Így például a tartós fogyasztási cikkek vásárlását továbbra is elhalasztják a háztartások.

Tavaly az egy háztartásra jutó kiskereskedelmi vásárlás 694 ezer forint volt, 1,9 százalékkal több, mint 2010-ben. A vásárlási gyakoriság viszont 4,5 százalékkal, évi 294-re csökkent, így egy vásárlásra 2.372 forint költés jutott. Ez utóbbi 6,8 százalékkal több, mint a 2010. évi - ismertette az adatokat Vella Rita.

Kozák Ákos megjegyezte, hogy a kiskereskedelmi értékesítés összege önmagában megtévesztő, mivel akkor valós a növekedés, ha az eladott áru mennyisége is nő.

A magyar kiskereskedelemben a saját márkás termékek aránya 27 százalék, ez kiugróan magas a környező országokhoz képest. Tavaly minden elköltött 100 forintból 26 forintért akciós terméket vásároltak a fogyasztók.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×