Infostart.hu
eur:
363.8
usd:
324.58
bux:
0
2026. október 14. szerda Helén

Radikális változás nincs a költségvetés tervezetében

Radikális változtatásokat nem tartalmaz a 2011. évi költségvetés - vélik a szakértők a parlament elé beterjesztett büdzséről. A kormány 2011-ben három százalékos gazdasági növekedéssel számol, 2012-ben 3,5, 2013-ban öt, 2014-ben pedig 5,2 százalékos bővülést prognosztizál.

A piacok számára legfontosabb üzenet, hogy 2011-ben a kormány három százalék alatti hiányt tervez. A 3,8 százalék háromra való letornázása több mint 200 milliárd forintot jelent.

A jövő évi államháztartási hiány összetétele a tervezet szerint úgy alakul, hogy a központi büdzsé 605 milliárd forint deficittel zár, a helyi önkormányzatok viszont várhatóan 110 milliárd forint összegű hiányt halmoznak fel, míg az Egészségbiztosítási Alap hiánya 98 milliárd forintot tesz ki, ugyanakkor a Nyugdíjbiztosítási Alapot nullszaldósra, az elkülönített állami pénzalapokat pedig 14,6 milliárd forintos többlettel tervezte a kormányzat.

A Nemzetgazdasági Minisztérium számítása szerint csökken az állami újraelosztás mértéke: a 2010. évi 48,9 százalékról a GDP 46,7 százalékára, ugyanígy az adóterhelés is több mint két százalékkal csökken

A költségvetési szerkezet gyakorlatilag nem változott, hiszen még nem tartalmaz reformokat, strukturális átalakításokat. Az adórendszerbeli változtatások viszont egyértelműen a háztartásoknak kedveznek, főleg a többgyermekes családok az adórendszer reformja révén jelentős többletforráshoz jutnak, míg a vállalkozások pénzügyi mozgástere, részben az adóváltozások, és az Új Széchenyi-terv támogatásai révén, szintén jelentősen bővül.

A magán-nyugdíjpénztári járulékok költségvetési elvonása a büdzsé egyensúlyát javítja mind kiadási, mind pedig bevételi oldalon. Ez a döntés 2011-re 360 milliárd forint kiadási megtakarítást jelent. A bevételi oldalt pedig a magánnyugdíjpénztárakból visszaáramló, azaz a visszalépők által visszakerülő vagyon gyarapítja, amelynek összege a költségvetési tervezet szerint 2011-ben mintegy 529 milliárd forint.

A Nemzetgazdasági Minisztérium elképzelése szerint, ha a visszalépők által visszakerülő vagyon meghaladja a tervezett 529 milliárd forintot, akkor az a többlet az államadósság csökkentésére szolgálhat.

A költségvetési tervezet jövőre több uniós forrást tervez, amelynek oka lehet az idei évi alultervezettség is. Az InfoRádió úgy tudja, hogy a családi pótlékkal kapcsolatos tervekről, miszerint a magasabb jövedelműeknek nem járna, és a 40 év szolgálati idő utáni nyugdíjazásról rövid időn belül dönt a kormány.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége
Budapest 2036

Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége

A szigorú fiskális politika és az euró bevezetése nem zárja ki, hogy Budapest 2036-ban nyári olimpiát rendezzen – erről beszélt az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szenior elemzője. Németh Viktória szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már nem támogatja a gigaberuházásokat, az olimpiai rendezésnek pedig illeszkednie kell az adott város hosszú távú fejlesztési koncepciójához.

Nincs megállás a parlamentben, megint összeülnek a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Ma megszólal Christine Lagarde - Mi várható a tőzsdéken?

Ma megszólal Christine Lagarde - Mi várható a tőzsdéken?

Továbbra is az AI-vállalatok és az iráni konfliktus fejleményei vannak a befektetői figyelem középpontjában, tegnap például kifejezetten gyengén teljesítettek a chipgyártók, miután tovább erősödtek a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházási buborékkal kapcsolatos félelmek, illetve a kínai verseny fokozódása miatti aggodalmak. Izgalmakból ma sem lesz hiány, a befektetők Christine Lagarde EKB-elnök megszólalásaira és a Nemzetközi Energiaügynökség havi olajpiaci jelentésére figyelhetnek, de a nap legfontosabb közlése az amerikai szeptemberi infláció lesz, ami érdemben befolyásolhatja a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Az előzetes adatok alapján óvatos emelkedéssel indulhat a nap az európai tőzsdéken. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×