Infostart.hu
eur:
359.4
usd:
309.28
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Megfordult a világ: minimumtarifáért lobbiznak a taxisok

Két éve még a maximált tarifák emeléséért lobbiztak a taxis társaságok, mostanra azonban már minimumtarifák meghatározásáért küzdenek, mondván, a krízis miatt kialakult "öngyilkos" árverseny rengeteg kisvállalkozót véreztet ki a piacról. Valóban akkora lenne az árverseny? A Pénzcentrum összehasonlította a tarifákat, hogy kiderüljön, melyik társaságnál, mennyiért taxizhatunk!

2008 nyarán a BKIK Taxis Szakmai Kollégiuma és a Taxi Fuvarszervező Társaságok Szövetsége közösen kezdeményezték a Fővárosi Közgyűlésnél a taxi hatósági maximált árának változtatását. A személytaxi szolgáltatás díjának 1998-ban elrendelt legmagasabb hatósági árán ugyanis 2000 óta nem emeltek, amit a taxisok az azóta bekövetkezett benzinár emelkedés, illetve infláció miatt elfogadhatatlannak tartottak.

Ennek megfelelően a maximum 300 forintos alapdíjat, a kilométerenkénti legfeljebb 240 forintos viteldíjat, valamint a percenkénti 60 forintban maximált várakozási díjat egyaránt jelentősen: 500, 260, illetve 86 forintra szerették volna emelni.

Idén februárban azonban már az árak másik oldalán folyó ádáz harc miatt emelték fel hangjukat a taxisok, amikor demonstrációt tartottak Budapesten. A felvonulást a Budapesti Taxis Szövetség szervezte, hogy nyomatékot adjanak a Főpolgármesteri Hivatalnak, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumnak, valamint a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Kht.-nak átadott petíciójuknak, melyben - többek között - egy BKV-jegy árával azonos fix-, vagy minimumtarifa bevezetését követelték, annak elkerülésére, hogy egyes társaságok az önköltségi szint alatti árat alkalmazhassanak.

Fix tarifák bevezetéséről az elmúlt években már többször szó esett, az ötletet azonban több támadás érte, többek között a Gazdasági Versenyhivatal részéről is, mondván, az egységár a szolgáltatási színvonal egységesedése helyett - a verseny megszűntével - inkább annak romlásához vezetne.

De nem csak a minimum árak kikötését szeretnék elérni a fővárosi személyfuvarozók, hanem a drosztengedélyek kiadásának befagyasztását is. Erre szerintük azért van szükség, mert jelenleg Budapesten hozzávetőleg 1400 taxiállomás van, miközben engedéllyel közel 6000 taxis rendelkezik, akik tehát a drosztengedély kiváltásával olyan szolgáltatásért fizetnek, melyet nem is tudnak igénybe venni.

Nagyot változott a világ tehát két év alatt: míg 2008-ban még a korlátlan áremelésnek gátat szabó rendelet ellen ágáltak, addig mára a dömping árat alkalmazó versenytársakat szeretnék megregulázni a taxisok.

Mennyit kell kitermelnie egy taxisnak?


Utasként talán nem gondoljuk végig, hogy mi mindent kell fedeznie a tarifákból befolyt összegnek. Egyrészt a gépkocsi fenntartási díjat (amibe sokszor a hiteltörlesztés, vagy lízingdíj is beletartozik), az üzemanyagot, az elhasználódott gumikat, a biztosítási díjakat, a hatóságok által megkövetelt adó- és járulékterheket, az évente 25.000 forintért kiváltható droszthasználati engedélyt, a kötelező gépjárművizsga költségeit, a taxis társaságok tagdíjait, de az autóba szerelt elektronikus berendezéseket is. Ezek a tételek havonta akár több százezer forintot is kitehetnek.

A taxis tarifa sokszor emlegetett három összetevője az alapdíj, a kilométerdíj, és a várakozási díj. Ezek közül a fix alapdíj hivatott fedezni azokat a költségeket, amelyek nem közvetlenül a futás teljesítménnyel állnak összefüggésben. Ez jelenleg majdnem minden taxis társaságnál a maximális 300 forint, függetlenül attól, hogy leintjük a taxit, telefonon hívjuk, vagy törzsutasként szállunk az autóba.

A kilométerdíj a tarifaplafonig szintén szabadon meghatározható tarifaelem, ennek függvényében határozódik meg azonban a várakozási díj, mely az előbbi egynegyede lehet.

Talán kevesen tudják, hogy várakozási díjat nem csak akkor fizetünk, ha a megrendelt autónak várnia kell ránk, de akkor is, ha az autó sebessége meghatározott szint - 15 km/óra - alá csökken. Ez tehát azt jelenti, hogy piros lámpánál, vagy dugóban álldogálásnál nem a kilométerdíjat, hanem a várakozási díjat fizetjük, ami bizony percenként ketyeg.

Ma Budapesten ez a rengeteg dugó miatt meglehetősen gyakran fordul elő, így aztán koránt sem lehetünk biztosak abban, hogy azonos útvonalat ugyanannyiért tehetünk meg, de még csak megközelítő összeget sem könnyű mondani autóba szállás előtt.

Lássuk a számokat!

A Pénzcentrum táblázatban gyűjtötte össze néhány budapesti taxistársaság viteldíjait. Mivel az utcai leintés esetében szinte mindegyik a plafonként meghatározott díjért szállítja utasait, ezért csak a telefonos rendelés esetében alkalmazott árakat, valamint a kedvezményes tarifákat tüntették fel.

A számok önmagukért beszélnek. Természetesen hozzá kell tenni, hogy az alacsonyabb tarifákat alkalmazó cégek általában jóval kisebb autóflottával rendelkeznek, ami telefonos rendelésnél az autók kiszállási idejét lényegesen növelheti, de időben megrendelt jármű esetében ez nem feltétlenül jelent problémát. Aki tehát nem tart az ismeretlen, piacon újonnan megjelenő társaságoktól, a nagyokétól jóval kedvezőbb tarifákkal is utazhat, köszönhetően az "ádáz" árversenynek.

Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

Presser Gábor: a dalok élni akarnak

Presser Gábor dalszerző, előadóművész 2027. január 8–17. között nagyszabású „Presser-Sorozat” koncertsorozatot ad a Budapest Kongresszusi Központban. A több mint 700 dalt számláló életműből merítve 3 különböző tematikájú előadást mutat be. Ennek kapcsán a beszélt arról, hogyan lettek múzsák azok az énekesnők, akiknek dalt írt, milyen volt velük együtt dolgozni, miért szeret zongorakísérő lenni, hogyan jutottak el oda, hogy nincs tovább LGT, milyen élete lehet a daloknak, illetve hogy áll a Munkakönyvvel.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Egyezség kapujában az USA és Irán, nagyot mozdult a forint árfolyama

Egyezség kapujában az USA és Irán, nagyot mozdult a forint árfolyama

A devizapiacokon kedden végig a közel-keleti geopolitikai feszültségek, az olajárak mozgása és a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozások határozták meg a hangulatot. A forint reggel még stabilan kezdett, napközben azonban egyre nagyobb nyomás alá került, ahogy romlott a nemzetközi kockázati környezet és erősödött a dollár. Az euró jegyzése délután már a 363-as szintet is elérte, míg a dollár 313 forint fölé emelkedett, ami kéthetes mélypont közelébe lökte a magyar devizát. A befektetők továbbra is kiemelten figyelik az iráni–amerikai konfliktus fejleményeit, az olajpiaci mozgásokat, valamint a Fed kamatemelési várakozásait, miközben a hazai piacon az új magyar kormány gazdaságpolitikai és uniós forrásokkal kapcsolatos jelzései is befolyásolhatják a forint megítélését. A délutáni órákban a magyar deviza nagyot erősödött a közel-keleti háborúról érkező jó hírekre reagálva. A devizapiaci eseményeket szerdán is percről percre követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×