Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Megrázta az uniós cégeket a válság

Komoly veszteségeket okoz a globális válság a legnagyobb európai cégeknek. A Shell, a BP és az ArcelorMittal profitja is jelentősen visszaesett.

A globális gazdaság visszaesése látványos károkat okoz a nagy cégeknek. A Shell profitja például 58, a BP-é pedig 62 százalékkal esett vissza most kiadott adataik szerint.

Tony Hayward, a BP vezérigazgatója ezt úgy kommentálta, hogy az iparágnak át kell állnia a 100 dolláros olajról az ötvendollárosra. Az első negyedévben az olaj ára 56 százalékkal volt alacsonyabb a tavalyi év hasonló időszakához képest.

A kőolaj és annak ármozgását követő földgáz olcsóbbá válása miatt a nagy olajcégeknek vissza kell fogniuk a befektetéseket, éppen akkor, amikor a lassan kimerülő mezőkből csak költségesebb technológiával lehet a felszínre hozni az olajat. Az áresést azonban fékezték a gazdasági válság miatt csökkenő költségek. A Shell profitját befolyásolták a nigériai olajipari létesítmények elleni gyakori támadások is, amelyek nyomán negyedével csökkent Nigériában a kitermelés.

Közben más európai cégeket is komolyan sújt a recesszió. A részben indiai tőkével létrejött acélipari óriás, az ArcelorMittal nyeresége is felére esett vissza. A vállalatnak vissza kell fognia termelését, mert kevesebb megrendelést kap az autógyártóktól és az építőipartól.

A német szoftver cég, a SAP is a vártnál rosszabb adatokat produkált azzal, hogy profitja 16 százalékkal mérséklődött. A SAP a világ legnagyobb üzleti szoftver gyártója, és az üzleti szektor bizonytalansága miatt nem tudja előre jelezni, milyen bevételre számíthat az év során.

Az Orange mobiltelefon céget is birtokló France Telecom nyeresége pedig négy és fél százalékkal esett, igaz ez azzal is magyarázható, hogy beszállt a televíziós programgyártásba. A profitcsökkenés ellenére a cég közel tíz százalékkal növelte tavalyhoz képest mobil-előfizetők számát, és nyolcvan százalékkal a mobil-internet előfizetők számát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Amikor az örökkévalóság jó üzlet volt – és amikor végzetes hiba

Amikor az örökkévalóság jó üzlet volt – és amikor végzetes hiba

1759 szilveszterének estéjén egy ír sörfőző olyan szerződést írt alá, amelynek a vége ma is beláthatatlan. Alig másfél évszázaddal később hasonlóan hosszú megállapodások olajról, csatornákról és birodalmi érdekekről egész országok jövőjét kötötték meg. A rendkívül hosszú szerződések egyszerre ígérnek stabilitást és hordoznak katasztrófát. A döntő kérdés nem az időtáv, hanem az, hogy a megállapodás tud-e együtt élni egy változó világgal.

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×