Infostart.hu
eur:
356.33
usd:
308.68
bux:
0
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Még mindig a forint bukására számítanak

A növekvő kockázatviselési hajlam ezen a héten segítette a feltörekvő piaci devizákat, ennél komolyabb erősödésre azonban nem érdemes számítani - írta elemzésében a Danske Bank, amely fenntartja a forint jelentős gyengülését valószínűsítő előrejelzését.

A Danske Bank elemzőknek kisebb meglepetést okozott a lengyel kamatvágás - főleg annak időzítése volt szokatlan -, sokkal váratlanabbul érte őket a Magyar Nemzeti Bank 50 bázispontos kamatcsökkentése, amelyre ráadásul erősödéssel reagált a forint.

A szakembereknek szerint az eheti megnyugvás ellenére korai lenne teljesen pozitívan értékelni a dolgok alakulását. A Danske Bank szakértői - akik múlt héten kiadott anyagukban a magyar gazdaság 5 százalékos visszaesését prognosztizálták 2009-re - hangsúlyozzák, hogy az MNB-nek nincs akkora tere a monetáris lazításra, mint lengyel vagy cseh jegybanknak. Szerintük a kamatvágás veszélyeztetheti a forint stabilitását.

A Danske Bank elemzői továbbra is fenntartják két héttel ezelőtti előrejelzésüket, miszerint a forint három hónapon belül a 295-ös szintig gyengülhet az euróval szemben.

Címlapról ajánljuk
Évente bő egymillió honosított állampolgár Európában – elemző: a krónikus munkaerőhiány az egyik fő ok

Évente bő egymillió honosított állampolgár Európában – elemző: a krónikus munkaerőhiány az egyik fő ok

2024-ben az EU-tagállamok összesen 1,2 millió embert honosítottak: a legtöbb új állampolgárságot Németország adta ki, majd Spanyolország és Olaszor­szág következett. Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője az InfoRádióban elmondta: bár 2025-re még nincsenek hivatalos adatok, a tendenciák alapján további növekedés várható. Részletesen beszélt arról is, hogy a nagyobb európai országok hogyan kezelik a helyzetet.

A kórházi klímákról posztolt megdöbbentő részleteket az egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt közölte: jelenleg csak a helyiségek 48 százalékában megfelelő a hűtés a betegellátás biztonsága szempontjából kritikus területeken, de a kormány azonnal lépett az ügyben. Részletek a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Zsiday Viktor elmondta, mikor jöhet az igazi esés a tőzsdéken

Zsiday Viktor elmondta, mikor jöhet az igazi esés a tőzsdéken

A globális tőkepiacokon zajló jelentős átrendeződés során a költségvetési hiányok finanszírozása, a mesterséges intelligenciához kapcsolódó infrastrukturális beruházások és a techóriások várható tőzsdére lépései hatalmas mennyiségű tőkét vonnak el a rendszerből. Ez a rendkívüli forrásigény a piaci likviditás szűküléséhez és a reálkamatok emelkedéséhez vezethet, ami komoly nyomást gyakorolhat a részvényekre és a kockázatosabb eszközök árfolyamára is - számolt be a Zsiday Viktor befektetési oldalán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×