Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
324.77
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Mínuszban nyitott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 146,38 pontos csökkenéssel, 11.626,02 ponton nyitott kedden. Szakértők szerint a kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt kedden is folytatódhat a gyengülés.

A hétfői záró értékéhez képest a BUX nyitás után 1,24 százalékkal gyengült, a csökkenés azonban egy órával később elérte a 2,9 százalékot.

Az öt nagy cég közül mindegyiknek csökkent az értéke. A MOL 5,7, a Magyar Telekom 2, az OTP 3,3, a Richter 1,2, az Egis 3,4 százalékos mínuszban volt fél 11-kor.

Szakértők szerint a kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt kedden is folytatódhat a gyengülés. A nemzetközi környezet mellett az sem kedvez a magyar piacnak, hogy a MOL az elemzői várakozásoktól elmaradó harmadik negyedéves jelentést tett közzé - mondta az MTI-nek Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője. Ezek együttes hatására rosszul szerepelhet az olajipari részvény - tette hozzá.

A külföldi hatások közül az elemző az amerikai piac visszaesését emelte ki, aminek nyomán az ázsiai piacok is mínuszban zártak, és az előrejelzések szerint az európai tőzsdéken is enyhe negatív nyitás várható.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×