Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
324.89
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

A kormányfő nem tart bankválságtól

A miniszterelnök szerint Magyarországot nem fenyegeti egy, a nyugatihoz hasonló bankválság, az általános negatív hatások alól azonban nem biztos, hogy meg lehet védeni az országot.

Gyurcsány Ferenc azt mondta: az általános bizalmatlanság, a hitelforrások szűkülése, a kamatok gyors emelkedése és a beruházások csökkenése nagyon gyorsan átterjedhet a reálgazdaságra.

Hozzátette: a kormány egyrészt a pénzügyi válság elhárítására készül, másrészt a gazdasági lassulás hatásainak csökkentésére.

A konkrétumokról szólva a kormányfő kiemelte: egyebek mellett 3-4 milliárd eurós támogatással szeretnék a kis- és közepes vállalkozások lehetőségeit növelni, illetve olyan programot is indítanak, amellyel segítenék ezeknek a vállalkozásoknak a külföldi piacokra jutását.

Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, hogy az új költségvetésben Magyarország egy százalékot alig meghaladó gazdasági növekedéssel és három százalék alatti hiánnyal számol.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×