Infostart.hu
eur:
363.83
usd:
317.07
bux:
152753.74
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Az egész EU-ban követendő példa a Széchenyi kártya

Az Európai Unióban széles körben követendő, jó példának értékelte a Széchenyi kártya pénzügyi konstrukciót a zsűri az Európai Vállalkozási Díjpályázaton. Az erről szóló elismerést csütörtökön, Portóban vette át a magyar delegáció.

Az Európai Bizottság 2005 novemberében indította útjára az európai vállalkozási díjat, amelynek legfőbb célja, hogy elismerje és jutalmazza a vállalkozó szellem erősödését, a regionális kezdeményezéseket.

Ebben az évben a pályázaton az EU-tagországok több mint 300 projektet nyújtottak be, ezek közül került ki a 13 döntős résztvevő, amelyek közül a magyar konstrukció kivívta az uniós elismerést.

Krisán László, a vállalkozói hitelkártyát működtető Ka-VOSZ vezérigazgatója úgy értékelte, hogy az elismerés mögött a program minden résztvevőjének a teljesítménye húzódik meg.

Úgy vélte, a termék közérthetősége miatt könnyen adaptálható más országokban.

A Széchenyi kártya egyébként január elsejétől megújul. Krisán László ismertetése szerint, egyrészt a korábbi egy év helyett két évre módosul a futamideje, másrészt a kormányzat a nagy sikerre való tekintettel 2010 végéig vállalja az állami garanciát, illetve a kamattámogatást, ami ez év végén megszűnt volna, 2008. december 31-ig meghosszabbította.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament, most hétfőn és kedden, a jövő héten pedig hétfőn tart plenáris ülést az Országgyűlés. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés nyílt, kétharmados szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×