Infostart.hu
eur:
386.06
usd:
331.53
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

Perre mennek azon, hogy kit illet a vörös kereszt

Beperelte a Johnson and Johnson kozmetikai cég az amerikai vöröskeresztet, mert az szerinte jogtalanul használja az emblémát a boltokban kapható elsősegély-készleteken.

Az amerikai Vöröskereszt hivatalosan 1881-ben alakult meg. Hat évvel később alapították a Johnson and Johnson gyógyszeripari és kozmetikai céget, amelynek tavalyi árbevétele 53 milliárd dollár volt.

A segélyszervezet és a cég kezdetektől fogva használta a vörös kereszt szimbólumot. A Nemzetközi Vöröskereszt szimbóluma a semlegesség jelképeként az 1864-es genfi megállapodás szerint a svájci zászló alapszíneinek megfordításából jött létre.

Az amerikai Vöröskereszt alapítója, Clara Barton 1895-ben megállapodott a Johnson and Johnsonnnal, hogy kereskedelmi forgalomban csak a cég használhatja a szimbólumot, míg humanitárius tevékenységével összefüggésben a segélyszervezet jogosult arra.

Kétmillió dolláros jogdíj

Három évvel ezelőtt azonban az amerikai Vöröskereszt több cégnek engedélyt adott a szimbólum használatára elsősegély-felszereléseken, és a jogdíjból azóta évi kétmillió dolláros bevétele származik, amit jótékonysági tevékenységére fordít.

A cég a szimbólum jogosulatlan használatára hivatkozva most azt kéri a New York-i kerületi bíróságtól, hogy vonják ki a kereskedelemből az inkriminált termékeket, és a Vöröskereszt fizessen kártérítést a cégnek. A cég szerint a segélyszervezet felrúgott egy több mint száz éves megállapodást, az amerikai Vöröskereszt elnöke viszont obszcénnek tartja, hogy egy több tízmilliárd dolláros bevételű cég büntetőjogi eljárást indított ellenük. Azt ígérte, hogy körömszakadtáig védekezni fognak.

Hanganyag: Albert Dénes

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×