Infostart.hu
eur:
385.19
usd:
331.58
bux:
121830.19
2026. január 16. péntek Gusztáv

Jobb helyzetben van, de nem lehet nyugodt a Boeing

Gazdaságosabbnak tartják a vasárnap bemutatott Boeing Dreamliner, vagyis álomjárat névre keresztelt utasszállító repülőgépét a nagy vetélytárs, az Airbus A380-ashoz képest - mondta az InfoRádiónak Pető György pilóta.

Míg az Airbus A380-asnak négy, addig a 787 Dreamlinernek csak két hajtóműve van, ezért gazdaságosabb, igaz, hogy amíg az előbbi majdnem 550 utas szállítására képes, addig a Boeing gépe csak maximum 250-et - mondta az InfoRádiónak Pető György pilóta.

Az utóbbi két évben már számítani lehetett arra, hogy az Airbus vezetésének hibái miatt lemaradásba kerül a gyár: annyira gyorsan akartak betörni a piacra, hogy több hiba is csúszott a tervezésbe.

Ezeket a hibákat próbálta kihasználni a versenytárs Boeing, de ez a cég is csak remélheti, hogy nem fordulnak elő gépeiknél hasonló problémák, hiszen a két vállalat több beszállítója megegyezik - közölte Pető György.

A pilóta elmondta: egyelőre nem lehet tudni a gépek pontos árát, mivel minden légitársaság más-más felszereltséggel kéri a repülőket.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×