Infostart.hu
eur:
363.89
usd:
317.03
bux:
153375.93
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

A 2005-ös szintre süllyednek a reálkeresetek

A GKI Gazdaságkutató előrejelzése szerint idén lassul a gazdasági növekedés üteme, az infláció éves átlaga pedig 6 százalék körül lesz. A reálkeresetek átlagosan 3,5 százalékkal csökkennek, így év végére a 2005-ös átlagos kereseti viszonyok köszönnek majd vissza.

A GKI vezérigazgató-helyettese az InfoRádióban elmondta: idén a gazdaság növekedési üteme lassul, mintegy 3 százalék lesz majd a tavalyi körülbelül 4,1 százalékhoz képest.

Ez az előrejelzés lényegesen magasabb, mint ami a kormány és a jegybank prognózisában szerepel - jegyezte meg Karsai Gábor.

A GKI szerint tavasszal valamivel 8 százalék felett tetőzik majd az infláció, év végére ugyanakkor 4 százalék közelébe csökkenhet az áremelkedés üteme, éves szinten pedig 6 százaléknál valamivel nagyobb inflációra számítanak.

A gazdaságkutató prognózisa szerint a versenyszférában 7 százalékkal emelkednek a bruttó keresetek, a reálkeresetek pedig 2 százalékkal csökkennek.

A közszférában viszont bérstoppot hirdetett a kormány, ezért a GKI összességében 3,5 százalékos reálbér-csökkenésre számít.

Ez azt jelenti, hogy nagyjából a 2005-ös szintre kerülünk vissza 2007 végére. A versenyszférában ennél valamivel jobb, a költségvetési szektorban viszont rosszabbak lesznek a kereseti viszonyok - mondta el Karsai Gábor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×