INFORÁDIÓ
2022. szeptember 28. szerda
Vencel

Az útdíjat is a lakosság fizeti meg

Infostart

A teherfuvarozók a lakossággal fogják megfizettetni az útdíjat, ha azt bevezetik az autóutakon is, ahogyan a kormány tervezi - mondta el az InfoRádiónak a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkár-helyettese. Karmos Gábor szerint a parlamenti vita alatt álló tervezetről velük senki sem egyeztetett.

Mint mondta: sportszerűtlennek tartják azt, hogy ugyan a kormány átadott nekik egy tervezetet véleményezésre még szeptemberben, ebben azonban még nem szerepelt az, hogy a 3,5 tonnát meghaladó járműveknek a főutakon is útdíjat kell fizetniük.

Épp ezért a szervezet a szabályozás részleteit sem ismeri. A főtitkár-helyettes szerint azonban az útdíjat úgy is be lehet vezetni, hogy az a hazai vállalkozások versenyképességét javítsa.

Ellenkező esetben ugyanis a terheket továbbhárítják a lakosságra.

Elkerülő út vagy útdíj?

Csornán naponta négyezer kamion hajt át, a kisalföldi város polgármestere mégis csak látszatmegoldásnak tartja azt, hogy a minisztérium útdíjat szedne be az autóutakon is a teherfuvarozóktól. Turi György szerint az elkerülő út lenne a megoldás, de arra eddig csak ígéreteket kaptak.

A polgármester elmondta: nyáron csaknem 27 ezer jármű használja a várost keresztülszelő utat. Ez szinte ellehetetleníti a gyalogos közlekedést, rendkívüli zajjal jár, és az utakat is tönkretette.

Turi György elmondta: már Medgyessy Péter is miniszterelnökként ígéretet tett egy elkerülő út építésére, ám ez ügyben az elmúl hat évben sem történt semmi.

A polgármester az útdíj szedését nem tartja jó ötletnek, mert szerinte ezzel csak azt érnék el, hogy a kamionok másfelé mennének, és máshol tennék tönkre az utakat.

Kapcsolódó hang

Hanganyag
 
A címlapról ajánljuk

×
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018