Infostart.hu
eur:
362.71
usd:
313.28
bux:
150609.77
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Nyitókép: Cavan Images / Getty

A napsütés után tartósan téliesre fordul az idő - előrejelzés

A reggeli fagyokat követően a csütörtök még nyugodt lesz, azonban pénteken markáns hidegfront érkezik. A jelentős lehűlést követően hajnalonta helyenként kemény fagyokra, illetve napközben is csupán alig 0 fok fölötti csúcsértékekre számíthatunk.

A fátyolfelhőzet délkeleti irányba elvonul, mögötte az ország nagy részén kiderül az ég, így sok napsütés várható. Északkeleten viszont maradhatnak tartósabban felhős körzetek. A késő délutáni órákban észak, északnyugat felől újabb felhőtömbök is érkezhetnek. Csapadék nem lesz. A nyugati, délnyugati irányú szelet az ország északkeleti felén élénk, olykor erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 9 fok között alakul, de északkeleten ennél pár fokkal hidegebb maradhat az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Pénteken nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő lesz a jellemző, többórás napsütés csak kisebb körzetekben várható. Elszórtan fordul elő eső, zápor. Főként estétől északon, illetve a hegyekben néhol vegyes halmazállapotú csapadék is lehet. Főleg délnyugaton hajnalban ködfoltok is képződhetnek. A nyugati, északnyugati szél hazánk északi felén sokfelé megerősödik. Délen mérsékelt marad a légmozgás. A hajnali -4, +3 fokról kora délutánra 5 és 12 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

Szombaton változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. Helyenként fordulhat elő záporos jellegű csapadék (zápor, havas eső zápor, egyre inkább hózápor). Hajnalban az északkeleti szélvédett körzetekben ködfoltok képződhetnek. A nyugati, északnyugati szél sok helyütt megerősödik. A minimum-hőmérséklet -6, +2, a maximum 2 és 7 fok között alakul.

Vasárnap-hétfőtől országosan csak 2-3 fokkal emelkednek 0 Celsius-fok fölé a hőmérők higanyszálai a legmelegebb napszakokban, éjjelente pedig mínuszokat mérhetünk még a nagyvárosokban is.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült
frissülő cikk

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el. Drámai helyszíni beszámoló.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×