Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Nyitókép: Abstract Aerial Art/Getty Images

Élvezzük ki a több-kevesebb napsütést, amíg lehet

Szombaton az ország döntő részén napos idő várható, majd vasárnap ismét sokfelé lesz eső és erős szél.

A köd, valamint rétegfelhőzet – helyenként csak lassú – feloszlását követően a fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütés várható szombaton. Elszórtan előfordulhat zápor, legkisebb eséllyel az északnyugati és délkeleti tájakon.

A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz, de délutántól a Nyugat-, Északnyugat-Dunántúlon már elkezd megélénkülni, néhol megerősödni a délies szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között valószínű. Középhegységeink és azok tágabb térségében mérhetjük az alacsonyabb értékeket – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Vasárnap erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a nap második felében nyugat felől egyre nagyobb területen felszakadozik, csökken a felhőzet. Sokfelé várható eső, zápor, zivatarok is kialakulhatnak és helyenként nagyobb mennyiségű csapadék is hullhat.

A déli, délnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos lökések. A minimum-hőmérséklet általában 7-13 fok között alakul, de északkeleten 3-6 fokot is mérhetnek. Kora délután 10-19 fok várható, a déli határnál lesz a legmelegebb.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×