Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő
MTI/Koszticsák Szilárd
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Kozma Imre atya húsvéti üzenete: keresztény értékeinket jelenítsük meg a háborús világban

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója és elnöke a béke, a szeretet és az áldozat fontosságára is int.

"Úgy tűnik, hogy az idei esztendőben a húsvétra teljes egészében rátelepült a háború. Akár mondhatom így is: a halál. A húsvét pedig pontosan azt jelenti, hogy átmenet a halálból az életbe. A héberek pászkának mondják" – mondta el az InfoRádióban Kozma Imre atya irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója és elnöke.

Hozzátette: az ünnep átvonulást jelent a rabságból a szabadságba. Azt a fajta pillanatot akarjuk kifejezni az elnevezéssel, amit a zsidó nép az egyiptomi fogságból való megszabadulásukkor élt át. Egyik nap még börtönben, rabságban, a másik nap pedig már szabadságban, új életben voltak.

Kozma Imre atya azt mondta, ha idén szeretnénk megérteni a húsvét titkát, akkor "nagyon neki kell gyürkőzni", hogy legalább elméleti szinten ki tudjuk mondani a húsvéti üzenetét. "Azt jelenti ma, hogy az élet és halál dialógusában – talán mondhatom inkább a mostani helyzetben, hogy harcában –

az életé az utolsó szó"

– mondta.

Kozma Imre atya húsvéti üzenetében Krisztusról szólva azt emelte ki, hogy nem legyőzni akarja az embert, hanem felemelni, megmenteni, és megváltani. A háború tükrében az üzenet szerinte úgy értelmezhető, hogy az erőt sokszor alkalmazták az emberek, hogy ezzel fejezzék ki legyőzhetetlenségüket. Szerinte ez csak addig igaz, amíg nem jön valaki erősebb, mert abban a pillanatban ennek vége van. A húsvét egyik üzenete tehát, hogy "Krisztus a kereszten győzött, a kereszt a feltámadás fényében a győzelem jele".

A 2023-as ünnep üzenete a háború árnyékában a keresztény érték megjelenítése ebben a világban. Az erő a legkisebbeké. Jézus világosan megmondta:

"amit eggyel a legkisebbek közül tesztek, velem teszitek".

Erre kell fordítani a lehetőségeinket.

Kiemelte, hogy a keresztény értékekkel nem uralkodni, hanem szolgálni kell. Azért kapjuk a lehetőséget, pozíciókat, hogy azoknak az életét szolgáljuk, akiket vállaltunk. A háború ijesztően jelen van a mindennapjainkban, és a keresztény válasza erre: háború helyett béke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×