Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
325.65
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pexels.com

Elsőként az MVM áll bele a céges e-bringa flottába

Ötven géppel kezd az energiaszolgáltató.

Az MVM ötven elektromos kerékpárt biztosít dolgozóinak munkába járáshoz - közölte kedden az MVM az MTI-nek küldött közleményében.

Kiemelték, az MVM-csoport elektromos kerékpár pilot projektet indított a társaságcsoport munkavállalóinak a Hellovelo Zrt.-vel együttműködve, a program első fázisában 50 elektromos kerékpár bevonásával vizsgálják a járművek munkáltatói juttatásként való gyakorlati alkalmazhatóságát.

Hangsúlyozták, az MVM-csoport ezzel ösztönözni kívánja a munkavállalóit, hogy minél többen járjanak kerékpárral munkába, továbbá elősegítik a "kerékpározás évét" meghirdető kormányhatározatban foglalt célok teljesülését.

A közleményben idézik Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztost, aki a járművek keddi átadási ünnepségén elmondta, a parlament június 15-én fogadta el a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény módosítását, amely a vállalkozások számára lehetővé tette adókedvezmény mellett kerékpáros flották vásárlását.

Ezeket

a cégek ingyenesen adhatják használatra a dolgozóknak.

Az intézkedés újabb mérföldköve annak az átfogó támogatási programnak - ilyen például a magánszemélyek e-Bike vásárlási támogatása, vagy a nemrég bejelentett e-Cargo támogatási program -, amely a mindennapi kerékpározást, ezen belül pedig a biciklis munkába járást kívánja népszerűsíteni, és annak elterjedését elősegíteni - emelte ki Révész Máriusz.

A kormánybiztos hozzátette, a kutatások szerint az emberek átlagosan 5-7 kilométert vállalnak be hagyományos kerékpárral, ha munkába járásról van szó, azonban elektromos rásegítésű kerékpárokkal ez a táv 2-3-szorosára növelhető.

Tomaj Balázs, az MVM Zrt. ügyfél vezérigazgató helyettese a közleményben hangsúlyozta, a

pilot projekt

illeszkedik az MVM stratégiai törekvéseihez, az innovációhoz, az e-mobilitáshoz, a dolgozói juttatások fejlesztéséhez. Az e-kerékpáros munkába járás nemcsak az egészségmegőrzés szempontjából, de az MVM karbonlábnyomának csökkentése miatt is fontos lépés - mutatott rá Tomaj Balázs.

A közlemény szerint az MVM az elmúlt egy évben szorosan együttműködött a Révész Máriusz által vezetett kormánybiztosi irodával, és annak lebonyolító szervével, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központtal, hogy a kormányhatározatban megfogalmazott közpolitikai intézkedés - a munkába járás, illetve munkaidőn belüli ügyintézés céljára elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató rendszer kidolgozása - időben meg tudjon valósulni, és 2022. január 1-jével az ehhez szükséges feltételek teljesülhessenek.

Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×