Infostart.hu
eur:
363.58
usd:
318.64
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

Most már tudjuk, hány sas él Magyarországon

A januárban végzett felmérés szerint 530 rétisas, 230 parlagi sas, hét szirti sas és hat fekete sas telel Magyarországon.

A 9. Országos Sasszinkron 241 felmérője mintegy 11 ezer 500 négyzetkilométert járt be, lefedve a legjelentősebb sas telelőhelyeket, így az állomány nagy részét számba tudták venni. Az eredmények összesítéséből kiderült, hogy a tavalyihoz képest nem változott lényegesen a Magyarországon telelő sasok száma. Egy évvel ezelőtt 475 rétisast, 170 parlagi sast, 1 szirti sast és 3 fekete sast figyeltek meg mintegy 10 ezer négyzetkilométernyi területen, így az egységterületre számított "sas-sűrűség" az idei és a tavalyi évben nagyon hasonló eredményt hozott - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.

A sasok mellett az összes Magyarországon telelő ragadozó madarat is számba vették a természetvédelemmel foglalkozó szakemberek. Az év madarának választott egerészölyv volt a leggyakrabban megfigyelt faj 5183 példánnyal, kékes rétihéjából 997-et, vörös vércséből 679-et, gatyás ölyvből 316-ot, karvalyból 121-et, kerecsensólyomból 42-t, kis sólyomból 28-at, vándorsólyomból és héjából 17-et, pusztai ölyvből 13-at, vörös kányából pedig 4-et számoltak össze. Viszonylag nagy számban mutatkoztak barna rétihéják és egy barna kányát is megfigyeltek.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×