Infostart.hu
eur:
356.28
usd:
308.43
bux:
132231.01
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

Megtalálták az Emődről tavaly eltűnt kislány maradványait

Az elsődleges adatok szerint feltehetően a Borsod megyei Emődről tavaly szeptemberben eltűnt kislány csontjait találták meg Emőd és Vatta között, egy bokros területen - erősítette meg az MTI értesülését Nagy Sándor, a miskolci rendőrkapitányság szóvivője.

A szóvivő közölte: kedden bejelentés alapján találtak a bokros részen csontdarabokat, amelyekről az elsődleges vizsgálatok alapján megállapították, hogy a gyermektől származnak. A csontok mellett ruhadarabok is voltak, a kislány szülei azt mondták, ezeket viselte kétéves kislányuk, amikor eltűnt.

A rendőrség rendkívüli halálesetként, közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet - tette hozzá Nagy Sándor.

Arról is beszámolt, hogy olyan szakértőket vonnak be az eljárásba, akik a csontok eredetére vonatkozóan a legpontosabb választ tudják majd adni.

Mint mondta, az eddigi adatok alapján idegenkezűség nem állapítható meg.

A kislány 2007. szeptember 4-én tűnt el, déli 12 óra után nem sokkal egy Maci névre hallgató keverék kutyával együtt. A keresését még aznap nagy erőkkel kezdték meg; a közeli patakmedret is átfésülték.

A kutatás során minden bevethető eszközt - speciális terepjárót, halradart, kutyákat, sportrepülőt, siklóernyőt,sárkányrepülőt - kipróbáltak, a keresést azonban nehezítette, hogy az első napokban a folyamatos eső elmosta a nyomokat. Azon a részen azonban, ahol most a csontokat megtalálták, nem jártak, közölte a Spider Speciális Mentőcsoport.

Októberben az országos rendőr-főkapitány körözési csoportot hozott létre a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, amelynek tagjai az eltűnt emődi kislány mellett a szintén kétéves Takács Dominikot is keresték, aki augusztus 3-án 13 óra körül a Margitsziget Árpád híd alatti területéről tűnt el. (A kisfiút később holtan találták meg.)

Eltűnése után öt nappal az emődi kislány kutyája hazament. A speciális mentők kutyáikkal megpróbálták felderíteni, honnan jöhetett haza az eb, ám munkájukat nehezítette, hogy a kutya tüzelt, és ez a körülmény elterelte a kereső ebek figyelmét. Később szakemberek is megvizsgálták a kutyát, ám közreműködésük nem vezetett a gyermek nyomára.

A rendőrség később poligráffal is megvizsgálta az eltűnt kisgyermek hozzátartozóit, azonban a szakértő bevonásával folyó vizsgálat eredményének kiértékeléséről, az azzal összefüggő konkrét megállapításokról nem adtak információt.

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét

Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét

Egy háború legtöbbször nem statikus, hanem dinamikus, a jelenlegi szakasz azonban egyértelműen Ukrajnának kedvez, de ez nem jelenti azt, hogy Oroszország számára elúszott volna a háború – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Arról is beszélt, hogy az ukránok a drónhasználatban, a technológia és a mesterségesintelligencia-képességek terén kerültek fölénybe az oroszokkal szemben.

Európai Bizottság: Magyarország hivatalosan benyújtotta módosított helyreállítási és ellenállóképességi tervét

Miután itthon korrupcióellenes törvénycsomagot nyújtott be a kormány, Brüsszelben is beadta a tervet az uniós pénzek hazahozatalára. Ez olyan beruházásokat is tartalmaz, amelyek olyan ágazatokat támogatnak, mint az energiaipar, a lakhatás, a közlekedés, a vállalkozások. Az EU értékeli a tervet, amit júliusban fogadhatnak el.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére esnek a tőzsdék

Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére esnek a tőzsdék

Tegnap megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten, ami végül felemás záráshoz vezetett, és Ázsiában is az eladók voltak ma fölényben. Európában szintén egyre rosszabb a hangulat, ez alól a magyar tőzsde sem kivétel, itthon a Mol vezeti az esést. Tovább rontotta a hangulatot, hogy Donald Trump jelezte: túl régóta húzódnak az Iránnal folytatott tárgyalások, és további lépéseket helyezett kilátásba az elnök. Javította viszont a képet, hogy a legfrissebb adatok alapján, meglepetésre a maginfláció csak kismértékben emelkedett Amerikában, ami ad némi mozgásteret a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×