Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.51
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Korábban kezdik a szexet a kínai fiatalok

Egy Kínában végzett kutatás szerint az "egy család-egy gyermek" politika szellemében felnövő első generáció fiataljai nyitottabban, ám továbbra is ellentmondásosan viszonyulnak a szexhez, és nem hívei az egyéjszakás kalandoknak.

Kínában még az 1970-es években vezették be azokat a törvényeket, melyek szabályozták az egy családban születendő gyermekek számát. A Kínai Társadalomtudományi Akadémia által készített felmérés szerint, az 1976 és 1986 között született fiatalok 22,8 évesen szerzik meg első szexuális tapasztalataikat, elsősorban tartós partnerkapcsolaton belül, mintsem egyéjszakás kalandok során.

Az új rendszerben felnövő generáció szexhez fűződő ellentmondásos viszonya abban mutatkozik meg, hogy habár korábban kezdik meg szexuális életüket, de azt egy stabil párkapcsolat keretein belül teszik meg - írta a China Youth Daily ifjúsági lap.

A felmérésből kiderül még, hogy a fiatalok háromnegyede sosem próbálná ki a homoszexuális kapcsolatot, illetve nem jelent problémát számukra a házasság előtti szex, vagy együttélés gondolata. 97 százalékuk szeretne egy saját gyereket, és 61 százalékuk vallja, hogy a "tökéletes világban" két gyermeket is felnevelne.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×