Infostart.hu
eur:
381.36
usd:
329.67
bux:
125723.57
2026. április 7. kedd Herman

Láz, reszketés és sokk: a túlzott kávéfogyasztás eredményei

A túlzott kávéfogyasztás veszélyeire figyelmeztet egy brit lány esete, aki hét duplakávé után kórházba került.

A 17 éves Jasmine Willis-t kórházba kellett szállítani, ugyanis rosszul lett a néhány óra alatt elfogyasztott hét csésze kávétól.

A lány születi büféjében kezdett dolgozni, és mint elmondta, az első kávét azért itta, hogy feldobja magát reggel nyolckor, mindössze öt óta alvás után. Mivel a kávé segített, gondolta, megiszik még egy párat, és ez így ment egészen hét csészéig.

Délre a kávé más hatást is kiváltott a fiatal lányban, ugyanis minden ok nélkül kezdett el nevetni, majd sírni a vásárlók előtt.

Ezt követően hazament, és lefeküdt aludni, majd mikor felkelt, lázas volt, valamint nehezen lélegzett.

"Csurom vizes voltam. Reszkettem, a szívem nagyon gyorsan kalapált, és azt hittem, sokkos állapotba kerülök" - emlékezett vissza Jasmine Willis.

A lányt kórházba vitték, ahol a vizsgálatok megállapították, hogy koffein-túladagolása van.

Jasmine Willis rövid időn belül felépült, így elhagyhatta a kórházat, de mint mondta, még mindig kimerült, és rá sem bír nézni a kávéra.

"Remélem mások tanulnak a hibámból" - tette hozzá a 17 éves lány.

Címlapról ajánljuk
Landolt J. D. Vance amerikai alelnök gépe Budapesten

Landolt J. D. Vance amerikai alelnök gépe Budapesten

J. D. Vance amerikai alelnök kedd délelőtt megérkezett Budapestre hivatalos látogatására, ahol kétoldalú megbeszéléseket folytat Orbán Viktor miniszterelnökkel, akivel közös sajtótájékoztatót is tart, valamint egy nyilvános rendezvényen is részt vesz, ahol az amerikai–magyar kapcsolatok erősítése kerül a középpontba.

Oroszország ajándékba kapta az ukrajnai háború költségeit az iráni háború miatt – számok

Komoly gazdasági hasznot hoz Oroszországnak az iráni háború és a Hormuzi-szoros blokkolása miatti olajár-emelkedés, az uráli típusú olaj már drágább, mint a Brent – mondta az InfoRádió GeoTrendek című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alalapítvány igazgatója.
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. április 7. 05:00
2026. április 4. 18:03
×
×