Infostart.hu
eur:
364.22
usd:
325.16
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
A drónnal készült felvételen tűzijáték Budapesten az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén 2024. augusztus 20-án. Az előtérben a Szent István-bazilika látható.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Jön fagy, jön 20 fokos tavasz is: folytatódik az időjárási tűzijáték

A hét elején még sok lesz felettünk a felhő, és többfelé is kell esőre, záporra számítani, sőt hétfőn északon, kedden keleten egy-egy helyen az ég is megdörrenhet. Szerdától már szárazabb és néhány fokkal enyhébb levegő alakítja időjárásunkat, így melegedésre és naposabb időre készülhetünk.

Hétfőn északnyugat felől csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd a nap második felétől újabb felhősödés kezdődik.

Több alkalommal fordulhat elő kisebb eső, zápor, legkisebb eséllyel délnyugaton.

Hétfőn a nap első felében átmenetileg csökken, majd újra növekszik a csapadékhajlam: északnyugat felől elszórtan fordulhat elő zápor, akár zivatar is. A nyugatias szél holnap nagyobb területen megélénkül, északon meg is erősödik.

Záporok, zivatarok környezetében viharos széllökés is előfordulhat.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, +6 fok között alakul. A csúcshőmérséklet hétfőn általában 11 és 16 fok között alakul, ennél északkeleten lehet több fokkal hidegebb.

Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×