Infostart.hu
eur:
363.87
usd:
325.85
bux:
142463.05
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Police.hu

Meghökkentő kéréssel állt elő a ferencvárosi garázda – képek

A gyanú szerint négy autó kerekét szúrta ki egy férfi Ferencvárosban, majd bement a rendőrségre, hogy feladja magát.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy budapesti férfival szemben, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2022. november 16-án 6 óra körül egy 15 és fél centiméter pengehosszúságú késsel négy autó kerekét szúrta ki a ferencvárosi Haller utcában.

A bűncselekmény elkövetése után önként megjelent a BRFK IX. Kerületi Rendőrkapitányságon, ahol feladta magát. B. Tamást a rendőrök 6 óra 20 perckor elfogták.

A nyomozók a 42 éves férfit felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamint őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. B. Tamás a terhére rótt bűncselekményt elismerte, valamint elmondta, hogy véletlenszerűen választotta ki a négy gépkocsit, amiknek csak egy-egy abroncsát rongálta meg, hogy minél kisebb kellemetlenséget okozzon a tulajdonosnak,

de azért sikerüljön börtönbe kerülnie.

A nála lévő kést külön ebből a célból hozta magával, amelyet a rendőröknek átadott, így azt lefoglalták tőle.

Police.hu
Police.hu
Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×