eur:
394.28
usd:
371.47
bux:
66497.82
2024. április 16. kedd Csongor
Nyitókép: ismeretlen

Többszörös gyilkos, a vád szerint rendszeresen megerőszakolta a saját gyerekeit, felgyújtott egy hajléktalant

2000-ben szabadult a hírhedt rendőrgyilkosság egyetlen nem kivégzett elkövetője, de az elmúlt két évtizedben is gyomorforgató bűnöket követhetett el.

Hetente megerőszakolta a saját gyerekeit 2017 októbere előtt a sértettekkel közös tarnaszentmiklósi lakása mögötti romos épületben – így szól a vád a most 60 éves Németh István ellen, aki ezért áll a bíróság előtt. A Magyar Nemzet az eset kapcsán felidézi, hogy a férfi 2000-ben szabadult feltételesen a börtönből, ahol azért ült, mert 1979-ben részt vett az akkoriban nagy port felverő rendőrgyilkosságban. A bűnök sorának ezzel nincs vége: novemberben zárul annak az ügynek a nyomozása, amelyben a vád szerint Németh felgyújtott és megölt egy hajléktalant.

A pandémia miatti fokozott biztonsági intézkedések következtében országszerte lassult az ítélkezés, ezért az Egri Törvényszék előtt a rendőrgyilkosként hírhedtté vált Németh István gyomorforgató ügyének tárgyalása is lassan halad. A vád szerint Németh a saját gyermekeit többször is megerőszakolta. A bizonyítási eljárás – tekintettel a gyermekkorú áldozatokra – zárt ajtó mögött folyik.

A törvényszéken a Magyar Nemzet megtudta, hogy februárban perelőkészítő ülés volt, ahol nem született ítélet, ezért a bíróság belekezdett a tárgyalásba. A szeptember 22-én és 24-én tartott folytatólagos tárgyaláson a bíróság tanúkat és szakértőt hallgatott meg, valamint a nyomozás során tett sértetti vallomásokat tekintette meg.

A Heves Megyei Főügyészség emelt vádat a rendőrgyilkosság miatt korábban elítélt, idén 60 éves Németh István ellen két, 12. életévét be nem töltött gyermeke sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt. A vádirat lényege szerint Németh

a bűncselekményeket heti rendszerességgel követte el

2017 októbere előtt a sértettekkel közös tarnaszentmiklósi lakása mögötti romos épületben. Az ügyészség a vádiratában fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt. A vádlott e tettéért maximum 15 év szabadságvesztéssel büntethető.

Németh István a hírhedt Soós-féle rendőrgyilkosbanda tagja volt.

Negyvenegy évvel ezelőtt, 1979. július 9-ről 10-re virradóra egyike volt azoknak, akik Budapest határában megtámadták a posztos rendőrt, a 45 éves Gyulai Károly főtörzsőrmestert. Soósék műszaki hibát imitálva odahívták magukhoz a férfit. Soós egy féltengellyel leütötte az egyenruhást, majd begyömöszölték autójuk csomagtartójába. ­Németh a rendőr géppisztolyát nem találta meg az őrbódéban, a pisztolyát azonban elvették. A két megrögzött bűnöző,

Soós Lajos, György József és az akkor mindössze 19 éves Németh azt tervezte, hogy megtámadják a Magyar Nemzeti Bankot és elrabolják az aranykészletét.

Az akkori kriminálpszichológusi szakértő vélemény szerint Németh primitív személyiség, rendkívül kegyetlen, ám büntethető. Soós azt mondta róla a nyomozóknak, hogy a „Kisnémet” élvezte a gyilkosságokat (a rendőrön kívül másokat is megöltek). Soós Lajost, György Józsefet kivégezték, ám ­Németh fiatal kora miatt csak életfogytiglanit kaphatott. 2000-ben szabadult feltételesen.

Még 2008 augusztusában a főváros XII. kerületében, a Kútvölgyi kórházzal szemközti kiserdőben egy hajléktalan sátra kapott lángra; a tűzben halálra égett egy 52 éves férfi. A régi ügyek megoldásában jeleskedő kiemelt ügyeket felderítő főosztály Németh Istvánt azonosította gyanúsítottként, aki élettársával a hajléktalantáborban élt a gyilkosság idején. Németh és áldozata a pénzen vesztek össze, mire Németh leöntötte benzinnel a férfit, és felgyújtotta. Az ügy nyomozása várhatóan novemberben lezárul, és átadják az iratokat az ügyészségnek vádemelésre.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
24 órás megfigyelés alatt az M85-ös alagút - bemutatjuk a technológiát

24 órás megfigyelés alatt az M85-ös alagút - bemutatjuk a technológiát

Előreláthatóan év végén adják át az év egyik legizgalmasabb hazai útépítési projektjét, az M85-ös gyorsforgalmi út zárószakaszán épülő Bécsi-dombi alagutat. Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában megvalósuló Fertőrákos csomópont-Sopron országhatár között elhelyezkedő 780 méter hosszú alagút építési munkálatait a szokásosnál gondosabban felügyelik. Az M6-os autópálya építése során bekövetkezett balesetek miatt a kivitelező határozott elvárása volt, hogy folyamatosan és valós időben ellenőrizhető legyen a természeti és az épített környezet állapota, elkerülhetővé téve így a szerencsétlenségeket és a baleseteket. A Portfolio Nánási Gergely üzletfejlesztési menedzsert és Buday Bence marketing tanácsadót, a monitoring rendszert fejlesztő és üzemeltető vállalkozás szakembereit kérdezte a részletekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×