Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Az észak-olaszországi Veronánál balesetet szenvedett magyar különbusz kiégett roncsa a szerencsétlenség helyszínén, az A4-es autópályán 2017. január 21-én. Az előző éjjelen a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait Franciaországból hazaszállító autóbusz egyelőre ismeretlen okból kisiklott, és kigyulladt. Tizenhat középiskolás diák életét vesztette, huszonhatan megsérültek.
Nyitókép: MTI/EPA/Filippo Venezia

Vége, nincs magyarországi felelőse a veronai busztragédiának

A Nemzeti Nyomozóiroda lezárta a munkát az alvászavarral küszködő buszvezetőnek engedélyt adó orvos ügyében.

Bűncselekmény hiányában megszüntette az NNI a nyomozást a veronai buszbaleset üzemorvosi szálában is - írja az Index a Nemzeti Nyomozóirodátol kapott információkra hivatkozva.

Ez azt jelenti, hogy nincs Magyarországon felelőse a 17 halálos áldozatot követelő közúti balesetnek, miután bűncselekmény hiányában július 21-én megszüntették az eljárást az ellen az orvos ellen, aki korábban alkalmassági engedélyt adott a busz súlyos alvászavarral küzdő sofőrjének.

Korábban vizsgálták a buszt üzemeltető Pizolit Kft.-t is, hogy minden rendben volt-e műszakilag a járművel, de ott sem nyomoznak már.

A veronai bíróság korábban 12 év szabadságvesztésre ítélte a busz sofőrjét.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani
frissülő cikk

Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismerteti. Beszédét azzal kezdte, hogy 16 év után most nehezen érthető, mi történik Magyarországon, ezt elemzi beszédében, Európai összefüggésben is szokatlan új magyar jelenségként értékelve a jelen állapotokat. Tartson velünk!

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×