Infostart.hu
eur:
386.48
usd:
331.91
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Előzetes letartóztatásban a kiskunhalasi lövöldözés gyanúsítottja

A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte pénteken annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki szerdán egy gépkarabélyból több lövést adott le a Kiskunhalasi Járási Ügyészség épületében - mondta el Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályának munkatársa a helyszínen újságíróknak.

A bíróság a Központi Nyomozó Főügyészség indítványával egyezően, a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bűnismétlés veszélye miatt döntött a kényszerintézkedés mellett. Madarasi Anna azt mondta: a bíróság nem látott lehetőséget enyhébb kényszerintézkedésre, mivel a gyanúsított felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el a bűncselekményt, továbbá más eljárás is folyamatban van ellene.

Horváth Róbert, a férfi ügyvédje annyit mondott újságíróknak: védence nem emlékszik a történtekre, állítása szerint több éve húzódó sérelem érte az igazságszolgáltatás részéről, ami miatt tönkrement az egészsége és a kiskunhalasi ügyészség épületébe belépve is egy marék nyugtatót szedett be. Hozzátette: a bíróság 30 napra elrendelt jogerős végzése értelmében a férfi az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben tölti előzetes letartóztatását.

A védő az MTI kérdésére, miszerint ügyfele arról nyilatkozott-e, honnan szerezte a fegyverét, azt mondta: a férfi állítása szerint azt néhány éve önvédelemből vásárolta.

A gyanúsított szerdán nem sokkal 9 óra előtt jelent meg Kiskunhalason a bírósággal közös járási ügyészségi épületnél azzal a szándékkal, hogy megöli a vezető ügyészt. Magával vitt egy gépkarabélyt is egy papírdobozban, és 240 lőszer volt nála, amelyekhez nem volt engedélye.

A férfi a biztonságiakkal közölte, hogy a vezető ügyészt keresi, a biztonságiak pedig azt válaszolták neki, várnia kell. Ezután, amikor át akarták vizsgálni, a papírdobozból kivette a gépkarabélyt, az egyik biztonsági őrre fogta, és felszólította, hogy vezesse őt a vezető ügyészhez.

A biztonsági őr és a gyanúsított ekkor elindultak, ám egy bírósági alkalmazott közbelépése megakadályozta, hogy továbbhaladhassanak. Dulakodás alakult ki, ennek során dördültek el a lövések. Végül az épületben más okból tartózkodó rendőrök segítségével sikerült az elkövetőt lefegyverezni.

A férfit emberölés előkészületével, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével, valamint kényszerítés bűntettével gyanúsítják.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×