Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Zuschlag-per - Januárban folytatódik a tárgyalás

Január 18-án folytatódik a Zuschlag János és társai ellen indított büntetőper tárgyalása a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon; várhatóan március 31-én lesz az utolsó tárgyalási nap - közölte Fodor Endre tanácsvezető bíró a Kecskeméten folyó per szerdai, ebben az évben utolsó tárgyalási napján.

A bíróság az okirati bizonyítékok ismertetésével folytatta szerdán a pert. A 2007 ősze óta folyó perben eddig több mint száz tanút hallgatott ki a bírói tanács, míg csaknem százan írásban tehettek vallomást.

A minden részletre kiterjedő tanúkihallgatások után a vádban szereplő egyesületek pályázatainak az ismertetésével folytatódott a per.

Zuschlag János a tanúkihallgatások után bejelentette: januárban, az egyik tárgyalási napon részletesen akar beszélni. Hasonlóan nyilatkozott Katus Ferenc, a per harmadrendű vádlottja is.

Fodor Endre tanácsvezető bíró a további tanúk meghallgatására tett indítványokat elutasította.

A bíróság várja a Központi Nyomozó Főügyészség válaszát, melyben kérték a korábban kihallgatott, de államtitokra hivatkozva a vallomást megtagadó Lusztig Péter titoktartás alóli felmentését. Lusztig Péter, aki a rendőrséget is felügyelő önkormányzati minisztériumban Lamperth Mónika miniszter kabinetirodáján dolgozott 2007-ben, azt mondta: a nyomozati szakban lehallgatott, a perben nyilvánosságra hozott telefonbeszélgetésekkel kapcsolatban volt egy külön eljárás, amelynek a tárgya államtitok. Azt kérte, a bíróság tájékoztassa arról, hogy az államtitok alól kapott-e felmentést.

A bíróságon januárban még egy ideig folytatódik az iratismertetés, majd a perbeszédre kerül sor. Március 31-éig 21 tárgyalási napot tűzött ki Fodor Endre tanácsvezető bíró.

A védőbeszédek elhangzása után a bíróság által tervezett utolsó tárgyalási napon akár ítélet is születhet a perben.

Az okirati bizonyítékok alátámasztották a vádhatóság állítását, mely szerint az elsőrendű vádlott Zuschlag János egy civil szervezetekből álló hálózatot épített ki. A szervezetek élére általa megbízhatónak tartott embereket állított, akik tisztában voltak azzal, hogy feladatuk a pályázatokon való részvétel biztosítása, és nem a szervezet működtetése volt.

A Zuschlag Jánoshoz köthető szervezetek különböző pályázatokon jelentős összegeket tudtak lehívni az államháztartás különböző alrendszereiből. Az Ifjúsági- és Sportminisztérium és utódminisztériumai, a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram, a Nemzeti Civil Alapprogram pályázatain jelentős pénzösszegekhez jutottak a vádiratban szereplő egyesületek. Az egyik legnagyobb "támogató" azonban a Fővárosi Önkormányzat volt, mely több alkalommal milliós nagyságrendű pályázati támogatást adott a Zuschlaghoz köthető szervezeteknek.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke volt, 2007. szeptember 21-étől előzetes letartóztatásban van.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×