Egy különösen veszélyes, a legerősebb antibiotikumoknak is ellenálló, úgynevezett karbapenemáz-termelő baktérium fertőzött meg három beteget az Uzsoki utcai kórházban Budapesten.
A legerősebb antibiotikumoknak is ellenálló, úgynevezett karbapenemáz-termelő baktérium fertőzött meg három beteget az Uzsoki utcai kórházban. A fertőzésről a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ a kórháznak címzett leveléből szerzett tudomást először az RTL Híradója.
A dokumentum szerint a kórház azonnal elkülönítette a fertőzött betegeket, ám Müller Cecília országos tiszti főorvos hivatala nem tartotta szükségesnek az intenzív osztály lezárását, így az új betegek átszállítását sem.
Egy kórházi dolgozó szerint az intenzív osztály továbbra is látogatható a megszokott rend szerint, de az új betegek felvételét ideiglenesen felfüggesztették. A karbapenemáz-termelő baktériumok különösen veszélyesek, mivel a legerősebb antibiotikumoknak is ellenállnak - foglalta össze a riportot az index.hu.
Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
Pár napja Moszkva, most Szentpétervár fölött gomolyog sűrű fekete füst. Ukrajna az olajellátás után az oroszok számára újabb fájó pontot szemelt ki, hogy ezzel éreztesse a háború hatásait a hétköznapi emberek számára: lecsapott az ország legnagyobb online csomagküldő hálózatára.