Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles
Nyitókép: Baranyi Róbert

Botrány és kényszerleszállás egy budapesti légijáraton

Jelenetet rendezett a LOT Budapestről Szöulba tartó közvetlen járatán egy koreai nő, miután a kelleténél több alkoholt ivott.

Hétfő délután 2 órakor szállt fel a budapesti Liszt Ferenc repülőtérről a LOT közvetlen járata, aminek az úti célja Szöul volt. Az utasok ekkor még nem is sejtették, mi vár rájuk - írja az rtl.hu.

Egy koreai nő magából kikelve rendezett jelenetet a repülőn, és miután három órán keresztül sem a családja, sem a légiutas-kísérők nem tudták lenyugtatni, a pilóták a repülésbiztonsági protokollt követve kényszerleszállást hajtottak végre Kazahsztánban. Az asztanai repülőtéren rendőrök várták a nőt, aki letartóztatását követően egyszerűen elaludt, majd amikor felkelt, azt állította, nem emlékszik a történtekre, írta meg a koreai SBS News.

A repülő végül három óra késéssel, már kedden landolt a dél-koreai Incshoni Nemzetközi Repülőtéren, ahol a koreai rendőrség fogadta a nőt, aki 3 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy 8 millió forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×