Infostart.hu
eur:
361.56
usd:
315.33
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
A díszpolgári címmel kitüntetett Mészöly Kálmán volt válogatott labdarúgó, szövetségi kapitány a Fővárosi Közgyűlés ünnepi ülésén az Újvárosháza dísztermében 2018. június 19-én. Idén az elismerő címben nyolcan részesültek.
Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Tamás

Megszólalt a legenda, ide vezet a járvány után Mészöly Kálmán első útja

Nem csak az egészségi állapotáról beszélt, de a Nemzet Sportolója kitüntetésről is beszélt, amelyre ő is esélyes volt, de végül a tájfutó Monspart Sarolta kapta.

A korábbi komoly betegségei – agyvérzés, koszorúér-szűkület, bélproblémák – ellenére a hatvanegyszeres válogatott, Európa-bajnoki bronzérmes labdarúgóikon, aki a Blikknek nyilatkozott. A 78 éves Mészöly Kálmán azt mondta, hogy a járvány az ő kezelésének a menetrendjét is felborította, hiszen nem mehetett a szokásos orvosi kontrollokra. A nyirokmasszázs is elmaradt a karantén alatt, így a lába a kevés mozgástól kicsit felduzzadt, ám összességében jól van és a napokban egyeztet orvosaival arról, mikor lesznek ismét vizsgálatok.

Arról is beszélt Mészöly Kálmán, hogy megviseli a bezártság, hiányoznak a gyermekei, az unokái és a barátok, unja a meccsek ismétléseit is, unatkozik.

int mondta, a járvány után az első útja az Illovszky stadionba vezet majd, még akkor is, csalódott, amiért egykori és egyben kedvenc csapatát, a Vasast megfosztották a lehetőségtől, hogy a pályán kivívja a feljutást az NB I-be.

Mészöly Kálmánt is esélyesként emlegették a Nemzet Sportolói közé kerülésre, végül a tájfutó Monspart Saroltát választották. Mészöly Kálmán azt mondja, nem bánja, hogy nem őt választották, boldog, hogy a neve egyáltalán felvetődött, és a rajongói szavazáson sok voksot kapott. Mint mondta, minden jelölttel kiváló a kapcsolata, örült Monspart Sarolta sikerének.

Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×