Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
315.88
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Megépítették a vasúti alagutat, amibe nem férnek be a vonatok

Arcpirító hibát követtek el lengyel mérnökök, akiknek túl alacsony vasúti alagutat sikerült építeniük, így azon nem tudnak áthaladni a vonatok.

A költséges hibát akkor fedezték fel, amikor ellenőrök megmérték a befejezett alagutat a lengyel fővárosban. A mérési adatokból kiderült, hogy az alagút teteje túl alacsony, így nem férnek be a vonatok.

Vasúti szakemberek szerint azért történt a malőr, mert a munkások, akik az új síneket fektették le, egész egyszerűen nem kommunikáltak azzal a csapattal, amelyik az alagutat építette.

"Az alagút építésekor az újonnan feltöltött talajra új sínt is lefektettek, és ennek következtében csökkent a sín és az alagút teteje közötti távolság" - magyarázta a bizonyítványt a Lengyel Vasutak szóvivője.

Nem ez volt az első baklövés Lengyelországban az elmúlt időszakban. Nemrég egy olyan alagutat építettek Varsóban, ami a teherautó forgalmat terelte volna el, ám ennek a szerkezetnek a tetejét is túl alacsonyra sikerült megépíteni, így abba nem fértek be a járművek.

Tavaly pedig a lengyel úthatóság olyan tervet készített, hogy közel 10 kilométerrel kerülte el egymást az a két autópálya, aminek össze kellett volna érnie.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×