Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
314.43
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Börtönbe került az évszázad csalója

Börtönbüntetést kapott az a férfi, aki biztosítási csalást követett el azzal, hogy megrendezte a "halálát". Eltűnésében segítő felesége is rács mögé kerül.

John Darwin 2002 márciusában szenvedett vízi balesetet kenujával a Hartlepool közelében lévő Seaton Carew-nál. A hatóságok akkor azt hitték, hogy belefulladt a vízbe, halottnak nyilvánították, de a holttestet nem találták meg. Az 57 éves férfi aztán tavaly decemberben besétált egy londoni rendőrőrsre azzal, hogy nem emlékszik arra, eddig hol volt.

Később kiderült, hogy a férfi és felesége adósságaik miatt szánták rá magukat a biztosítási csalásra, mert úgy érezték, nincs más megoldás a hatalmas összeg kifizetésére. A feleség 250 ezer fontot kapott férje állítólagos halála után, de Anne Darwin később elismerte: amikor férje életbiztosításának kifizetéséért folyamodott, tudta, hogy John életben van, sőt, már ismét vele élt.

A férfi ugyanis Panamába költözött, és később utána ment felesége is, itt élték békésen a hétköznapjaikat. A férfi főként tévézéssel és internetezéssel töltötte a napjait, de besegített a házimunkába is. Álnéven még a választói névjegyzékbe is felvetette magát, hogy hitelkártyát és útlevelet igényelhessen.

A házaspár megvett két egymás mellett lévő házat, amely között egy átjárót építettek, és amikor a két fiúk látogatóba érkezett, a titkos folyosón a halottnak hitt apa átsurrant a szomszéd lakásba, ugyanis a gyerekeiknek sem árulták el az igazságot.

A csaló végül megunta a bujkálást, főleg azt, hogy még a saját gyermekeit sem láthatja, ezért tavaly év végén jelentkezett a rendőrségen. Először azzal állt elő, hogy semmire sem emlékszik, később azonban a feleségét is kihallgatták, és kiderült az igazság. Először még azt állították, hogy nem találkoztak a férfi eltűnése óta, de egy Panamában készült fényképen együtt voltak láthatóak.

A bíróság előtt Anne Darwin tagadta a csalás és a pénzmosás vádját, de bűnösnek találták, így hat és fél évet kell börtönben tölteni a nőnek. Férje már korábban elismerte a vádakat, a halálát megjátszó férfi végül hatéves börtönbüntetés kapott.

A bíró az ítélethez hozzáfűzte, hogy ennek a bűncselekménynek az igazi áldozatai a gyermekek, akik halottnak hitték apjukat a házaspár kegyetlensége miatt.

Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×