Infostart.hu
eur:
364.85
usd:
320.82
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke

Megfejtették az ásítás titkát

A New York-i Állami Egyetem kutatói fejtették meg a nagy titkot, hogy mire jó az ásítás. Kiderítették, hogy javítja a vér áramlását, s ezzel hűti az agyat.

"A feltevésünk szerint, nem az alvást segíti az ásítás, éppen ellenkezőleg, az ébren maradást" - hangsúlyozta a kutatást vezető Gordon Gallup.

A kutatók arra is megtalálták a magyarázatot, miért "ragadós" az ásítás. "Azt hisszük, az ásítás empatikus mechanizmust vált ki a másik emberben, amelynek a célja a csoport éberségének fenntartása" - szól a magyarázat.

A kutatás során az önkéntesek órákon keresztül néztek ásítozó emberekről készült felvételeket, a kutatók pedig számolták, mennyire ragadós az ásítás attól függően, hogyan lélegeztek a résztvevők: kizárólag a szájukon, kizárólag az orrukon, a szájukon, miközben az orruk be volt dugaszolva, illetve normálisan.

A normálisan, illetve szájon át lélegzők felére ragadt át az ásítás - míg az orrukon át lélegzők egyszer sem ásítottak.

Az ásításról egyébként az is kiderült, hogy a csimpánzok között is ragadós - ezt a Kiotói Egyetem kutatói derítették ki. A következő lépés annak megfigyelése, hogy az emberek ásítása is átragad-e rájuk - vallotta be Macuzava Tecuro, a kutatás vezetője.

Címlapról ajánljuk
Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×