Infostart.hu
eur:
364.07
usd:
319.2
bux:
144331.96
2026. július 23. csütörtök Lenke

A rejtélyes netező előbb tudott a sztár haláláról, mint a rendőrség

Órákkal azelőtt felkerült egy internetes enciklopédiába az amerikai pankrátorsztár, Chris Benoit feleségének a halálhíre, mielőtt a nő holttestét megtalálták volna a rendőrök. Az oldalt kétszer is módosították, de a hatóságok nem tudták kinyomozni, ki változtatott az adatokon.

Már tizennégy órával korábban felkerült az internetes enciklopédiába, a Wikipediába az amerikai profi birkózóliga (WWE) egyik legnagyobb sztárja, Chris Benoit feleségének a halálhíre, mielőtt a nő holttestét megtalálták volna a rendőrök.

Hétfőn éjfél után egy perccel került fel az a mondat egy ismeretlentől a híres pankrátor Wikipedián lévő oldalára, hogy személyes okok, feleségének, Nancynek a halála miatt nem tudott kiállni egy bajnoki mérkőzésre Chris Benoit, így egy másik birkózóval kellett helyettesíteni.

Egy órával később egy másik bejegyzés is említést tett a nő haláláról több, pankrációval foglalkozó honlapra hivatkozva.

A 40 éves pankrátornak, valamint feleségének és gyermekének holttestét azonban csak helyi idő szerint délután fél háromkor fedezték fel a rendőrök Fayetteville-i otthonában.

Az IP-címek alapján kiderült, hogy az első bejegyzés a Connecticut államban található Stamford városának egyik számítógépéről érkezett, ahol a WWE központja is található, míg a második alkalommal egy ausztrál, vezeték nélküli internetszolgáltatón keresztül módosították az oldalt.

A nyomozás eddig a WWE egyik számítógépét vagy munkatársát sem tudta kapcsolatba hozni az IP-címmel, így gyanúsítottként sem kezelnek senkit.

Chris Benoit a gyilkosság napján olyan SMS-eket küldött a barátainak, amelyek nyomán a rendőrség azonnal kiment a birkózó házához, így találták meg a holttesteket.

A WWE ügyvédje, Jerry McDevitt szerint nem kizárt, hogy egy olyan embernek is küldött üzenetet, akinek nem akart, így kerülhetett fel az internetre a nő halálhíre.

A Wikimedia Alapítvány munkatársa, Cary Bass kiemelte, hogy korábban voltak olyan bejegyzések a pankrátor oldalán, amelyek hamisak voltak vagy nem megbízható forrásra hivatkoztak, és rengeteg internetes rombolásra is volt példa, így egy ideig megtiltották a módosítást a bejegyzések között.

A 40 éves férfi megfojtotta a feleségét és hétéves fiát, majd felakasztotta magát. A testeket a ház három külön helyiségében találták meg.

A hatóságok vizsgálják, játszhattak-e szerepet a gyilkosságban a szteroidok, amelyeket a szupersztár szedett.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni
kormányzati tájékoztató percről percre

Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Szerdán kormányülés volt délben, a miniszterelnök Köböl Anita kormányszóvivővel tesz bejelentéseket. Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg. Négy Eximbankhoz kötődő ügyben, 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tettek feljelentést, köztük a volt Szofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×