Azbeszt: mikor kapnak végre anyagi segítséget az önkormányzatok? Kell hozzá önrész? Szombathelynek akár 400 millió forint is kellhet, amennyije nincs erre. Leírhatják a szolidaritási hozzájárulásból?
Magyar Péter: a legtöbb helyen évek óta ott van az azbesztes kő. Az első vagy a második kormányülésen foglalkoztunk ezzel, a vizsgálatokat elrendeltük. A szombathelyi Oladi-platón a legsúlyosabb a helyzet. Olyan megoldáson dolgozunk az érintettekkel, amely alapján egy pénzalap jön létre. Annak ellenére, hogy jórészt magánterület érintett.
Kegyelmi ügyet vizsgáló bizottság: megkezdte a működést, tudni, kiket hallgatnának meg. Szabálytalanság történhetett-e a Sándor-palotában a dokumentum visszaküldésekor? Minden információt megkaphatott Varga Judit a döntése meghozatalakor a dokumentum megkapása után?
Magyar Péter: rengetegszer elmondtam, mit gondolok, nincs új információm ezzel kapcsolatban. Az egész kegyelmi jogi intézményt át kell tekinteni, egyáltalán szükség van-e erre. A kormány ilyen helyzetben több információ birtokában van, jobb döntést tud hozni, nem kell eltolnia a felelősséget az államfő felé. Én nem vettem részt ilyen eljárásban, de kegyelmet legfőképp halálos betegségnél vagy kisebb súlyú bűncselekmény esetén szoktak adni. Az egész intézmény kell átgondolni egy csomagban.
Manfred Weber hogyan reagált, amikor felvetette, hogy függesszék fel a napi 1 millió eurós büntetést?
Magyar Péter: mindenki tisztában van vele, hogy ez nonszensz. Dánia, Olaszország, mindenki érti, hogy már más helyzet van, mint a korábbi években. Keressük a megoldást, lesz is.
Milyen könnyítés lehet a migrációs bírsággal kapcsolatban?
Magyar Péter: erről holnap fogunk részletesen beszélni. Sokakkal tárgyalunk, EU-s és tagállami vezetőkkel, jogi szolgálatokkal is. Minden vendégemmel szóba kerül ez az ügy. Unfairnek tartom, ahogy Magyarországot kezelik az ügyben. Más volt a szituáció 2015-ben, utána és most is. A korábbi jogalkotás lehet, hogy nem felelt meg az uniós jognak, azonban az uniós jog 2015 óta jelentősen szigorodott, a magyar álláspont jogossága pedig beigazolódott, és nem is változott. Ma már 20 tagállam van a jelentős szigorítás pártján, nem Magyarország már az egyetlen. Olyan szabályozás kell, ami szigorú, és nem jár azzal, hogy ekkora büntetést fizet Magyarország, amely eddig 1 milliárd eurót termelt be. Át kell vágni valahogy a jogászi gordiuszi csomót. A végén el kell számolni a Magyarország által befízetett büntetési pénzzel. Nem fogadjuk el, hogy nyitott tranzitzóna legyen és át lehessen allokálni embereket. A megoldást keressük, októberben, novemberben meg is lesz, mert el kell fogadni az uniós költségvetést. megegyezni készülök, nem vétózunk, konstruktívan tárgyalunk. A Tisza-kormány bizonyított már e téren az uniós pénzek ügyében is. Készek vagyunk kompromisszumokra. Ezt respektálják. Az uniós csúcsra hideg élelmet és kinyitható karácsonyfát is vinnünk kell.
Gundalf-ügy, Buddha-ügy? Szabó Bence-ügy? Hol tart a vizsgálat? Ki az a Henry nevű figura?
Magyar Péter: rossz lenne az optikája, ha olyan, titkosszolgálatokat érintű ügyben én bármilyen információval rendelkeznék. Ha valamilyen információból, tényből büntetőeljárás fakad, lesz tájékoztatás, de nem baj, ha én erről nem tudok, nem folyok bele.
Államfői járandóság ott, ahol nem töltötték ki a ciklust?
Magyar Péter: kész a javaslat, be kell nyújtani.
Koncessziók felmondása: milyen fizetési következmény lesz?
Magyar Péter: a szabálytalanságok feltárása az első. A cél az, hogy a költségvetésnek ne többletkiadása, hanem többletbevétele legyen, jó jogászok dolgoznak ezen. Ami a trafikokat illeti, még nincs döntés, cél, hogy ne lehessen könnyebben hozzájutni a dohányhoz. Van valamennyi csökkenés a tüdőrákban, de még mindig élvonalban vagyunk a tüdőrákos halálozásokban, sajnos. A bevételek pedig az egészségügy céljait szolgálják majd. Én személy szerint államosítanám az egészet, radikális eszközként. Egy fillér se kerüljön ki az állam kezéből! A magyar emberek egészségét és a költségvetést is szolgáló megoldás lesz.
Ukrajna uniós csatlakozási támogatása? Mi a helyzet?
Magyar Péter: kötöttünk egy megállapodást Ukrajnával az anyanyelvhasználatról többek között. Vállalásokat tettek időpontokkal. Még nem látjuk a vállalások teljesítésével. Hat klaszter van, ebből kettő megnyitásához hozzájárultunk, ha a magyar-ukrán megállapodás végre lesz hajtva. Mindenkinek jeleztem, hogy Magyarország álláspontja nem fog változni. Közben számos ország évtizede áll sorban az uniós tagságért, például Szerbia is. Az EU ugyanígy elhúzta a mézesmadzagot például Törökország előtt is.
Kérdések...
...válaszok.
Büntetőeljárási tempó
Magyar Péter: krónikus probléma ez. Sokszor egy évtizedig nem lesz jogerős ítélet, ami nem észszerű idő. A cél, hogy nem húzódhat egy ügy ennyi ideig. A tempó felpörgetésére a kormány minden segítséget megad, gyors adatelemző háttér, adatbázis-hozzáférés terén. Joggal várja a társadalom, hogy időben meg legyen büntetve a bűnös. Én is láttam a Schadl Györgyhöz fűződő híreket a mai napon... A szaktárcavezetőt arra utasítottam, hogy a végrehajtói kamarát megszüntessük.
Országos fásítási program
Magyar Péter: parkokban, folyópartokon, közterületeken rengeteg fát kell ültetni. Előnevelt fákat kell ültetni, több száz hektár erdő, vízparti sétány létesül újra, több tízmilliárd forint értékben több tízmillió fát kell ültetni, a helyi hatóságokkal együttműködve. Az erdőtelepítés kevés. A fafaj cseréjére is szükség van. A cél egyszerű: 2030-ra legyen több fa, több erdő, zöldfolyosó. A bolygót az unokáinktól kaptuk kölcsön.
A megváltozott munkaképességűek...
Magyar Péter: ...ellátása 10 százalékkal emelkedik, de senki nem kaphat 120 ezer forint alatt. Nyilvánosságra fogjuk hozni, hogy melyik sávban mennyi pénzt jelent az emelés. Az érintettek jelentős része fával fűt, nekik az is segítség, ahogyan a gyógyszeráfa-csökkentés is.
28 500-ről 120 000 forinra emelkedik a minimálnyugdíj
Magyar Péter: 28 500-ről 120 000 forinra emelkedik a minimálnyugdíj. Hallom a kritikákat, hogy ez sokak szerint igazságtalan. Több dologról tárgyal még a kormány a nyugdíjszerű ellátások terén.
Új környezetvédelmi főhatóság, erős jogkörökkel
Magyar Péter: új, országos hatáskörű környezetvédelmi főhatóság áll fel január 1-jével, új rendszerben szedik majd a környezetvédelmi bírságot. Nagyobb szigor vár a környezetkárosítókra. Eddig a hatáskörök szét voltak szórva, nem az volt a célja az előző kormánynak, hogy megoldja ezt a feladatot. Kiemelt feladat lesz az akkumulátorszeméttel kapcsolatos munka, véget vetünk annak a gyakorlatnak, hogy a gazdasági és politikai érdekek felülírták az egészségügyi és környezetvédelmi érdekeket. A szabályok mindenkire egyformán fognak vonatkozni. Erősebb eszközök lesznek a főhatóság kezébe, hogy a nagyipari szereplő is komoly szankciókkal nézhessen szembe. A környezetvédelemben is érvényes lesz a három csapás, öt éven belül.
Hadkötelesek Ukrajnából: megkapják a menedékes státuszt továbbra is
Magyar Péter: a kormány arról döntött, hogy fenntartja a jogot, hogy megadja a menekülő hadköteles ukránok számára a menedékes státuszt. Egyre nagyobb számban érkeznek ilyenek, jórészt kárpátaljai édesapák.
Plusz forrás gyermekvédelemre, béremelés
Magyar Péter: a gyermekvédelem rendszerének egésze 10 milliárd forint plusz forrást kap. A szociáls tárca hamarosan beszámol az ezzel kapcsolatos feladatvégzésről. Nem felejtjük el a béremelést sem, a noksosoknál (nevelést-oktatást segítők) sem. Két béremelés jön, október közepén és 2027. január 1-jén.
Javítóintézmények a gyermekvédelem részeként
Magyar Péter: a szakminisztérium terjedelmes diagnózist állított fel, ennek a gazdája Gyurkó Szilvia államtitkár. Rengeteg dokumentumot hozunk nyilvánosságra anonim módon, statisztikai adatok lesznek benne, illetve az, hogy ki miről tudott a politikai felső vezetők közül. 1 milliárd forint kezdő összeggel kártalanítási alap is létrejön, a gyermekvédelem költségvetése pedig felülről lesz nyitott. Áldozatokat retraumatizálni nem szabad. A bicskei és Szőlő utcai szörnyűségeket szintén anonim módon nyilvánosságra hozzuk. Decemberben bezárták a Szőlő utcai intézményt, az előző kormány azonnal el is adta az ingatlant. A pénzt, amit kaptak, azonnal fel is élték, kivonták a gyermekvédelemből. Október 1-től visszakerül a javítóintézeti háló (Aszód, Debrecen, Rákospalota, Nagykanizsa) a szaktárcához a gyermekvédelmi rendszerbe. 3 milliárd forintos kezdő költségvetéssel. Szőlő utcát nem vesszük vissza. Nem várhatunk tovább, emlékezhetünk a megrázó Szőlő utcai képsorokra. A Szőlő utcában azok, akik azt állították, hogy nem volt kiskorú áldozat, pontosan tudták, hogy ez nem volt igaz. Megerősítjük a személyi állományt, a dolgozók szakmai továbbképzést kapnak. A visszaélések nem maradhatnak rejtve.
Mohu
Magyar Péter: az elmúlt hónapokban özönlöttek hozzánk a lakossági, vállalati, hulladékkezelési panaszok. Szolnokon napokig állt a szemét az utcán, Komárom-Esztergom megyében elmaradt a szemétszállítás, és Budapesten is vernek szét kukákat, a működésképtelen automaták is bajokat okoznak. Márpedig ha van egy koncesszor, vigye el a hulladékot, megfelelő legyen a szolgáltatási színvonal! A Mohu 35 évre koncessziót kapott a magyar államtól, a koncessziós díjért kötelezettséget kell vállalni. A kormány vizsgálata szerint a Mohu nem megfelelően működik jelenleg, ezt nem söpörhetjük a szőnyeg alá. Az EU-nak célszámai vannak, a magyar állam 90 milliárd forintnyi eurót fizet azért, mert nem megfelelően teljesít a Mohu szemétügyben. Jövőre pedig még jön az elektronikai hulladék is. Nem lesz elég egy-két csavart meghúzni a rendszerben, három elv mentén átalakítjuk a szolgáltatást: legyen jobb, olcsóbb, és sokkal több hulladékot hasznosítsanak újra. EU-s szinten szégyenpadon vagyunk. Meg fogjuk hallgatni a Mohut is, de cél a rendszer teljes átalakítása. Nem az a koncesszió célja, hogy rosszul működjön.
Kiskereskedelmi koncessziók
Magyar Péter: radikális átalakítást tervez a kormány a kaszinók és a dohány terén, első olvasatban tárgyalt erről a kormány szerdán. Egy család volt a kedvezményezettje a dohánykoncessziónak, amely egy multival működik együtt, a trafikmutyira pedig mindenki emlékezhet. Legkésőbb két hét múlva végleges döntést hozunk. A koncessziós szerződések felmondására kell gondolni. Az adóbevételek ebből majd egyenesen az egészségügybe kerülnek majd.
Paksi fenékküszöb
Magyar Péter: a fenékküszöb a Dunában Paksnál ellátja funkcióját, az atomerőmű közel a névleges teljesítményéhez termeli az áramot. Még 100 ezer kő bedolgozása folyamatban van, ez egy hónapot vesz még igénybe. A meder természetesen mélyül a Duna közepén, erről tudtunk és erről beszéltünk is korábban. Ezeket a helyeket kővel és dunakiliti betonnal töltjük fel. A romániai atomerőművel szemben itt biztonságosan termel az erőmű. Romániában 3 hete állnak.
Magyar Péter...
...következik.
Koncessziók felülbírálata
Köböl Anita: teljes körűen felülbírálják a kaszinó- és dohánykoncessziót.
Átalakul a Deák Ferenc ösztöndíj
Köböl Anita: az IM által alapított ösztöndíj karrierösztöndíjjá alakul, hogy segítse az utánpótlást. A nyertesek 3 hónapon át mentorálás mellett érdemi feladatokat végeznek az Igazságügyi Minisztériumban.
Családi csődvédelem kiterjesztve
Köböl Anita minden tizedik magyar családot érint a probléma, sokszor egy élet munkája vész oda, akár a gyerekek jövője is. Új adósságkezelési-tanácsadási szolgáltatás indul. Aki nem tudja fizetni a hitelét, kötelezettségét, a csődvédelmi intézményhez fordulhat tanácsadásért. A szolgáltatás 3-4 ezer embernek segíthet évente. Ügyintézési segítséget kapnak az érintettek. Képez ehhez az állam szakembereket.
Boszniai misszió
Köböl Anita Magyarország részt vesz a boszniai békefenntartó misszióban, a tartalékosok 150 fős létszáma legfeljebb 300-ra emelkedik, a 90 nap helyett legfeljebb 380 napra telepíthetők magyar katonák Boszniában. 2024-ben magyar parancsnok vezette a műveletet. Ez az EU békefenntartó művelete
10 milliárd forint a tüzelőanyag-támogatási programra
Köböl Anita: 10 milliárd forint jut a tüzelőanyag-támogatási programra, ez több mint kétszerese az eddigi keretnek. A fűtési költségek jelentősen csökkenhetnek az érintetteknek.
Tűzifaáfa-csökkentés
Köböl Anita: 27-ről 5 százalékra csökken a tűzifaáfa. A lakosságnak befagyasztják az árat az adott évi januári áron. A keményfa esetén 23 ezer, a lágyfa 15 ezer forint lehet legfeljebb köbméterenként. A családok lehetőleg közvetlenül az állami erdőgazdaságoknál vásároljanak!
Magyar Orvosi Kamara - kötelező tagság
Köböl Anita: a testület elvesztette szakmai véleményezési jogát, ami korábban megillette. A jövőben kötelező lesz a tagság, a szakképzési dolgozókat is érinti ez. Ez javíthatja a szakmai minőséget és az ellátás biztonságát is az egészségügyben. Társadalmi egyeztetés lesz még a törvényről. Ez volt Hegedűs Zsolt első célkitűzése miniszterként.
Először...
...Köböl Anita kormányszóvivő ismerteti a döntéseket, majd Magyar Péter kiemel közülük egyet-egyet, végül fél 5-ig kérdések jönnek.
Kezdünk!
Szerdán 40 napirendi pontos kormányülés volt Budapesten, a döntésekről már sok információ kiszivárgott a csütörtöki nap folyamán, de van bőven miről beszélnie a kabinetnek, tartson velünk percről percre!
Várható témák:
- tűzifaárstop
- elszámoltatás, vagyonvisszaszerzés
- Mol-visszaszerzés
- Paks, Duna
- aszályhelyzet
- kormányfői egyeztetés az államfővel
- ügynökakták
- külkapcsolatok
- uniós pénzek
- kegyelmi ügyi bizottság
- kekvák
- Erasmus-program
- új ülésezési rend a parlamentben
- Mohu, palackvisszaváltás, rendszer-felülvizsgálat
- azbesztügy
- gyermekvédelem
- kaszinókoncesszió
- gazdasági adatok.




