Infostart.hu
eur:
363.13
usd:
322.44
bux:
148474.99
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pexels.com

Furcsa járművek szelik a Balatonon vizét

Négy ország csapatai versengenek a hétvégén Balatonalmádiban a CoreComm Solar Boat Challenge nemzetközi napelemes hajóversenyen.

A rendező Pannon Egyetem az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a nemzetközi egyetemi mérnökversenyen a részt vevő hallgatói csapatok saját tervezésű és építésű, napelemekkel és akkumulátorokkal működő, tisztán elektromos meghajtású hajóikkal mérik össze tudásukat.

A negyedik éve megrendezett versenyen idén a Pannon Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem csapatai mellett öt holland, két lengyel és egy görög egység indul.

Pénteken időfutamot és szlalomversenyt tartottak, szombaton meghatározott idő alatt kell a hajókkal minél nagyobb távot megtenni, vasárnap pedig látványos versenyhelyzetben méretik meg magukat a csapatok.

A rendezvény célja, hogy felhívják a figyelmet a fenntarthatóság jegyében születő innovatív mérnöki megoldásokra, miközben a verseny nemzetközi szakmai kapcsolatokat teremt és vonzóvá teszi a műszaki innovációt a következő generációk számára.

A hallgatóknak az általuk tervezett és épített technológiával valós körülmények között, a Balatonon kell bizonyítaniuk – közölte az egyetem.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Drasztikus lépést szorgalmaz a szakma a súlyos gondokkal küzdő építőiparban

Drasztikus lépést szorgalmaz a szakma a súlyos gondokkal küzdő építőiparban

Tizenkét meghatározó hazai szakmai és munkaadói szervezet közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására, válaszul az ágazatot sújtó, egyre kritikusabb szakemberhiányra - írja közleményében az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége. Az átfogó reform fókuszában a gyakorlatorientált oktatás, a vállalatok aktív bevonása és egy új, úgynevezett triális képzési modell áll, amely hosszú távon biztosíthatja a minőségi utánpótlást. A jövő héten jön a Future of Construction konferenciánk, amelyen előad majd az ÉVOSZ elnöke, Koji László is. Érdemes lesz ott lenni!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×