Infostart.hu
eur:
361.19
usd:
316.97
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga
Velkey György János, az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.

Korlátozni kéne a gyerekeknek az e-rollerezést és a trambulint – Kemény szavak az Arénában Velkey György Jánostól

Naponta 5-10 olyan gyereket hoznak be a Bethesda Kórház ügyeletére, aki e-rollerezés közben sérült meg – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az intézmény főigazgatója. Velkey György János gyermekgyógyász szerint a 14 évesnél fiatalabbak számára az új KRESZ-ben meg kellene tiltani az elektromos rollerek használatát. Tapasztalatai alapján 6 éves koring trambulinozni sem kéne.

Szünidőben nagyon sok gyerek rollerezik, de már nem csupán hagyományos eszközöket használnak, hanem e-rollert is, ezekkel pedig mennek, mint a „meszes”. Nem kevesen a gyerekkórházakban kötnek ki közülük – erről is beszélt az InfoRádióban Velkey György János, a Bethesda református gyermekkórház főigazgatója, gyermekgyógyász.

„Túl sokan és túl súlyos sérülésekkel jönnek. Nagyon kritikus lett a helyzet, és még mindig úgy látom, hogy az emberek nem veszik eléggé komolyan. Az elmúlt évben a képernyőártalom-csökkentő kampányunk mellett nekünk a Bethesdában ez volt a legfontosabb üzenetünk. Egyelőre sajnos úgy érezzük, hogy ez pusztába kiáltott szó volt” – húzta alá a kórházigazgató az e-rolleres gyermeksérülések súlyossága kapcsán.

Egy-egy baleseti ügyeletben 5-10 emiatt megsebesült gyermek érkezik, időnként nagyon súlyos sérülésekkel. Ezek azért következnek be, mert a roller kereke kicsi, beakad kis repedésekbe is, védőfelszerelés sincs mindenkin, a sebesség nagy, ráadásul sokszor nem is csak egy ember áll egy ilyenen, ami tovább növeli az eszköz labilitását. A főorvos maga is – aki megrögzött kerékpáros – időnként megdöbben, hogy miközben ő is „tisztességesen” teker, úgy suhannak el mellette ketten egy-egy rollerrel, „minden nélkül”, hogy szinte csak a csíkjukat látja utánuk. Ilyen közlekedés után fordul elő, hogy komplex, „nagyon ronda” törésekkel, koponyasérülésekkel, rossz állapotban kerülnek a kórházba a sérültek.

„Mi azt tudjuk mondani, hogy elektromos rollerezni nem kell a gyerekeknek. Olyan radikálisan fogalmazunk, hogy 14 éves kor alatt biztos nem. Ha valaki mégis ezt teszi, akkor húsznál többel ne menjen, egyedül legyen és védőfelszerelésként legalább egy bukósisakot használjon, ne tegye magát ki extrém veszélyeknek!” – szögezte le határozottan.

Véleményét a KRESZ-ben is szívesen viszontlátná.

A trambulin

Az Arénában azt is hangsúlyozta, szintén veszélyforrás a trambulinozás. Sok évvel ezelőtt csak artisták használ(hat)tak ilyet a cirkuszban, most kis túlzással minden második kertes ház udvarán látni, és „rendes játszóház” sincs trambulin nélkül.

Velkey György János szerint ennek is hasonló a következménye, mint az e-rollernek, ráadásul az ezzel kapcsolatos probléma nincs annyira szem előtt a mindennapokban, emiatt kicsit lappangóbb is.

Kijelentette:

  • 6 éves kor alatt ne trambulinozzon senki
  • egy trambulinon egyszerre egy gyerek legyen (nagy az ütközés veszélye, a rosszul leérésé is, amelyből akár komoly nyaksérülés is kialakulhat)
  • a védőháló kötelező.

„Ezt nekem is mint nagyapának meg kellett tanulni. Nagyon józanok a gyerekeink, mert mi, amikor nyúlszívű nagyszülőkként azt mondtuk, hogy a balatoni házba vegyünk trambulint, mert olyan jó azt nézni, még orvosként is, akkor a gyerekeink mondták, hogy ne vegyünk, és nekik volt igazuk. Ez jó pár éve volt, amikor még nem láttuk ilyen tisztán ennek a veszélyeit” – ecsetelte a főorvos.

Hozzátette: további veszélyforrás, hogy nyáron egyes alkatrészek rendkívüli módon felhevülnek, ami szintén veszélyforrás, mint minden más, napon álló fém- vagy gumifelület.

A cikk Herczeg Zsolt interjúja alapján készült, amelyet alább megtekinthet, meghallgathat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×