Infostart.hu
eur:
361.19
usd:
316.97
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga
Egy krómozott vízcsapból folyik a víz.
Nyitókép: Pexels

38 település került kritikus helyzetbe: alig bírta a vízhálózat a hőséget

Az elmúlt évek legnagyobb vízigényét kellett kezelnie a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt.-nek a múlt héten tapasztalt rendkívüli hőségben. A legjelentősebb problémák Szadán és Solymáron jelentkeztek. A cég vezérigazgatója az InfoRádióban elmondta, az elmúlt években több szükséges hálózatfejlesztés és kapacitásbővítő beruházás is elmaradt.

A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. vezérigazgatója, Bendik Bernadett szerint hiába kérték az önkormányzatokon keresztül is a lakosságot már másfél hete a felelős vízfelhasználásra, ez nem történt meg. Az elsőfokú vízkorlátozás sem járt eredménnyel. A fordulat múlt héten hétfőn következett be – mondta az InfoRádióban a vezérigazgató.

„Kritikus volt a helyzet Solymár, Pilisborosjenő, Üröm, Pomáz térségében, illetve a gödöllői körzetekben, Veresegyház, Szada, Őrbottyán, Gödöllő és Erdőkertes térségében” – sorolta a DRV Zrt. vezetője. Hozzátette, utóbbi település környékén voltak átmenetileg vízhiányos területek, de ezek kisebbek voltak. Ami viszont meglepte a vízszolgáltató szakembereit, az az volt, hogy a nógrádi régióban 38 település került kritikus helyzetbe.

Péntekre már jól működő, stabil állapotú volt a vízelosztó rendszer – mondta a cég vezérigazgatója. A szolgáltató rendszerével az a probléma, hogy

az agglomerációs települések vízrendszere az 1970-es években épült, viszont az 1990-es évektől kezdve a települések lélekszáma jelentősen megnőtt, például az egyik legkritikusabb helyen, Szadán a KSH adatai szerint a rendszerváltás óta 337 százalékkal nőtt a lakosságszám.

Tavasszal nem látszott még, hogy probléma lehet, mert több fejlesztés is elkezdődött, illetve folyamatban volt. Bendik Bernadett elmondta, a fő fejlesztési irány a Duna jobb partján, Szentendrén két darab, napi 4 ezer köbméter kapacitású kút beüzemelése volt. A bal parton a váci déli víztermelő kapacitásukat tervezték 10 ezer köbméterrel növelni, valamint a gödöllői keleti vízbázisnál emelték 2300 köbméterrel a kapacitást. Sajnos azonban a váci fejlesztés nem valósult meg.

Ennek a projektnek már 2024-ben be kellett volna fejeződnie, a hálózati veszteség problémáját pedig meg kell oldani az ellátásbiztonság érdekében – tette hozzá Bendik Bernadett, aki szerint a mostani vízdíj nem ösztönzi a lakosságot, hogy felelősen gazdálkodjon a vízkészletekkel.

A cikk alapjául szolgáló interjút Kalapos Mihály készítette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×