Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
321.83
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre
Mecser Tamás átvette megbízatását Pósfai Gábor belügyminisztertől az Országos Rendőr-főkapitányság vezetésére.
Nyitókép: Police.hu

Elmondta terveit az új országos rendőrfőkapitány

Magyar Péter miniszterelnök Pósfai Gábor belügyminiszter előterjesztésére Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízta meg az Országos Rendőr-főkapitányság vezetésével, aki átvette megbízólevelét.

Az új vezető 2026. június 9-én, Budapesten, a Rendőrségi Igazgatási Központban ünnepélyes állománygyűlés keretében vette át a munkáltatói okmányt Pósfai Gábor belügyminisztertől, majd Balogh János r. altábornagy átadta a csapatzászlót utódjának – írja beszámolójában az ORFK kommunikációs szolgálata.

A leköszönő Balogh János r. altábornagy, az elért eredmények ismertetése után elmondta, az országos főkapitányként töltött nyolc évet és nyolc napot szerencsehozó számnak tekinti, ebből a szerencséből pedig bőségesen sokat kíván utódjának Mecser Tamásnak, és minden magyar rendőrnek. Az altábornagy kiemelte, az eltelt évek során egy sokkal erősebb, határozottabb, ütésállóbb szervezet alakult ki, amelyet büszkén ad át utódjának. Megköszönte, hogy a haza szolgálatának nemes feladatát olyan kiemelkedő állományt vezetve végezhette, akikkel büszkén vonulhatott harcba.

A rendezvényen Pósfai Gábor belügyminiszter ismertette Mecser Tamás életútját és kiemelte: az új országos rendőrfőkapitány ízig-vérig nyomozó. A belügyminiszter hangsúlyozta, minden támogatást megad az elkövetkező rendőrségi reformhoz Mecser dandártábornoknak, akinek feladata a rendőri állomány megbecsülésének visszaállítása, a munkafeltételek javításának lehetővé tétele, az elvándorlás megállítása, valamint az alulról jövő kezdeményezések támogatása. A miniszter beszéde zárásaként köszönetet mondott a most szolgáló állomány minden tagjának.

Az ORFK új vezetője kiemelte, a rendőrség szervezete egy kidolgozott svájci órához hasonlít. Ha valamelyik alkotóelem nem jól működik, az egész gépezet leállhat. Ennek alapján minden rendvédelmi dolgozó, a saját helyén létfontosságú, függetlenül attól, hogy járőr, főkapitány, vagy épp rendvédelmi igazgatási alkalmazott. A feladatát megkezdő főkapitány hangsúlyozta, nem fogja tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban. Fő célként a rendőri hivatás presztízsének visszaállítását jelölte meg, a rendőri munka zsinórmértékeként pedig a tisztesség, emberség és a jogszabályok adta keretek betartását emelte ki.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×