Infostart.hu
eur:
362.9
usd:
323.23
bux:
147615.14
2026. november 5. csütörtök Imre
Kisbaba pürésített bébiételt kap babakanálból
Nyitókép: Pixabay

Most épp így igyekszik segíteni az Egyszülős Központ

Támogatási kezdeményezést indít az Egyszülős Központ, amely újszülött babaváró csomagokkal segíti azokat a családokat, ahol a baba érkezésekor csak egy szülő van jelen. Az InfoRádió Nagy Annát, a központ vezetőjét kérdezte.

A tervek szerint több száz olyan egyszülős családnak tud segíteni az Egyszülős Központ az egyenként 25 ezer forint értékű csomagokkal, ahová éppen most érkezik vagy érkezett baba – számolt be az InfoRádióban Nagy Anna, a központ vezetője.

Magyarországon több mint 340 ezer egyszülős család él, közülük 11 600 olyan család van, ahol babát nevelnek, tehát ahol egy év alatti gyermek van a családban.

„Én azt hiszem, hogyha sérülékeny társadalmi csoportokról beszélünk, családokról, akkor ők aztán fokozottan azok, úgyhogy rájuk nagyon nagy figyelmet kellene fordítani” – hívta fel a figyelmet.

Az utolsó népszámlálási adatok azt mutatják, hogy valamelyest nőtt az egyszülős családok aránya, igaz, nem nagymértékben. Ezekben a családokban közel félmillió gyerek nevelkedik, ez pedig Nagy Anna szerint olyan magas szám, amire mindenképpen oda kell figyelni, és ezeknek a gyerekeknek mindenképpen szükségük van olyan plusz támogatásokra, plusz figyelemre, amivel legalább valamennyire kompenzálni lehet azokat a hiányokat, ami az egyszülős gyerekek életében jelen van.

Hogy milyen fajta hiányokról lehet ilyenkor beszélni, arról elmondta: az egyszülős családoknál a szegénységi kockázat eleve kiemelten magas.

„Az egyszülősség vezető szegénységi kockázat. Ez azt jelenti, hogy az egyszülős családokban élő gyerekek számára nagyon sokszor nincsenek meg azok a lehetőségek, amik egyébként minden gyereknek járnának. Amikor azt mondjuk, hogy az egyszülős családok körülbelül 35-37 százaléka szegény, akkor az azt is jelenti, hogy ezek a gyerekek nem jutnak hozzá olyan programokhoz, olyan táborokhoz, a mindennapokhoz szükséges eszközökhöz, amelyek egyébként jó esetben járnának vagy járnak azoknak, akik szerencsésebb helyzetben vannak” – húzta alá Nagy Anna.

Az egyik hiány tehát gyakorlati. Másrészt viszont hiányzik is mellettük valaki.

„Az, hogy vagy csak az édesapjukkal vagy csak az édesanyjukkal nevelkednek, az azt jelenti, hogy egy állandósult hiány van jelen a családban, ami különösen akkor, amikor egyszülőssé válik egy család, nagyon nehéz tud lenni. Ezeknek a gyerekeknek olyan traumán kell keresztülmenniük, általában olyan traumát kell feldolgozniuk, amit bizony néha még mi felnőttek sem könnyen tudunk megoldani. És ott van egy 2, 3, 5, 10 vagy 15 éves gyerek, akinek mégiscsak már nagyon felnőtt nehézségeket kellene feldolgoznia. Azt hiszem, hogy ezt csak akkor tudják egészségesen túlélni, ha mi, felnőttek – szülők, pedagógusok, szakemberek, felnőtt társadalom – odafigyelünk rájuk, meg tudjuk fogni a kezüket egy olyan helyzetben, amit így gyerekként még nem kell, hogy meg tudjanak oldani” – nyomatékosította az InfoRádióban Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője.

A cikk Rozgonyi Ádám interjúja alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíróság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíróság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×