Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás
Luis Enrique, a Paris Saint-Germain vezetõedzõje (k) a csapat edzésén Münchenben 2026. május 5-én. Másnap a Paris Saint-Germain a Bayern München ellen játszik a labdarúgó Bajnokok Ligája elõdöntõjének visszavágó mérkõzésén.
Nyitókép: MTI/EPA/Szilágyi Anna

BL-döntő: Luis Enrique elárulta, hogy ez most miért nehezebb, mint az előző idényben

A Paris Saint-Germain vezetőedzője, Luis Enrique szerint egy címvédéssel korszakos együttes lehetne csapata, amely szombaton a Puskás Arénában az angol bajnok Arsenallal csap össze a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében.

„Amikor a klubhoz érkeztem, azt mondtam, szeretnék történelmet írni, amit meg is tettünk, most pedig szeretnénk ezt folytatni, hiszen még mindig nagy dolgokat vihetünk végbe” – fogalmazott a spanyol szakember, aki szerint egy újabb győzelemmel korszakos csapattá válna együttese.

Ehhez szüksége lenne a címvédésre a PSG-nek, erre viszont a sorozat 1992-es bevezetése óta csak a Real Madrid volt képes. Utóbbi viszont a címvédést illetően rögtön duplázott is, amikor a 2016-os elsőséget követően 2017-ben és 2018-ban is a sorozat legjobbjának bizonyult. Az AC Milan és Juventus három döntőt játszott zsinórban, azonban csak egyszer járt ezek közül sikerrel, de az Ajax és a Manchester United sem volt képes egymást követő két diadalra.

„Az előző idényben nagyobb volt rajtunk a nyomás, hiszen a döntő előtt úgy éreztük, eljött a nagy pillanat, itt most nem veszíthetünk. Most talán az nehezebb, hogy úgy érezzük, megérdemeljük a helyünket a döntőben – mondta Luis Enrique, aki 2015-ben a Barcelonával is a csúcsra ért már, egy újabb sikerrel pedig csatlakozna Josep Guardiolához és Zinédine Zidane-hoz a háromszoros BL-győztes edzők klubjában. Guardiola a Barcelonával 2009-ben és 2011-ben, míg a Manchester Cityvel 2023-ban nyert BL-t, a Real Madrid említett hármas sorozatánál pedig Zidane ült a kispadon.

Luis Enrique legnagyobb érdemének azt tartják, hogy 2023-as érkezését követően teljesen átformálta a párizsi csapatot, amelyben korábban a világsztárok – mint Lionel Messi, Neymar, Kylian Mbappé vagy Zlatan Ibrahimovic - játszották a főszerepet. Az 56 éves spanyol tréner irányításával jóval egységesebbé vált a gárda, az átlagéletkor pedig 24 év alatt van, olyan futballistákkal, mint a 20 éves Désiré Doué vagy a 21 esztendős Joao Neves.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: nem drágább Európában külföldi egyetemre járni, mint Magyarországon

Szakértő: nem drágább Európában külföldi egyetemre járni, mint Magyarországon

A legnépszerűbb országoknak a külföldi továbbtanulás szempontjából Hollandia és Belgium számít, de Ázsia felé is egyre jobban nyitnak a diákok – mondta el az InfoRádióba Sywa Petra a Baltic Council regionális menedzsere. Sywa Petra hozzátette, az Egyesült Államokon kívül nem mondható el, hogy drágább lenne külföldi egyetemre járni, mint Magyarországon.

Eljöhetett a radikális jobboldal napja Németországban

Vasárnap tartományi parlamenti választást tartanak a mintegy 2,1 millió lakosú Szász-Anhaltban. Bár a voksolás alapesetben elsősorban a helyi és a német belpolitika követőit érdekelné, a nemzetközi figyelem most mégis erre a tartományra fókuszál. A választás tétje ugyanis túlmutat a regionális kereteken: nem az a kérdés, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) szerzi-e meg a legtöbb képviselői helyet, hanem az, hogy eléri-e az abszolút többséget, vagy a többi párt összefogásával megakadályozható-e az első AfD-s tartományi miniszterelnök megválasztása.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Tűzszünetet rendelt el Putyin, majd Moszkvában tárgyalt Trump embereivel – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Tűzszünetet rendelt el Putyin, majd Moszkvában tárgyalt Trump embereivel – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton elrendelte, hogy három napig szüneteltessék a Kijev elleni légicsapásokat az amerikai delegáció Moszkvába érkezésére tekintettel - jelentette be Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Orosz sajtóbeszámolók szerint Steve Witkoff, Donald Trump elnöki megbízottja és Jared Kushner, az amerikai elnök veje tegnap mintegy három órán át tárgyalt Putyinnal. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton beszélt az orosz fővárosban tárgyaló amerikai küldöttekkel, akiket ma Kijevben fogad. Az ukrán elnök közölte: készek betartani a tűzszünetet a tárgyalási folyamatban érintett városokkal kapcsolatban. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi háborús fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×