Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Sulyok Tamás köztársasági elnök leadja szavazatát az országgyûlési választáson Budapesten, a Németvölgyi Általános Iskolában kialakított szavazókörben 2026. április 12-én.
Nyitókép: Bruzák Noémi

Elemzők az InfoRádióban urnabontás után: „az államapparátus részéről meg lesz támogatva a választók döntése”

Lakatos Júlia (Méltányosság) és Pálfalvi Milán (Nézőpont) urnabontás után elsőként Sulyok Tamás és Magyar Péter első értékelő szavait elemezték az InfoRádió választásesti műsorában.

Lakatos Júlia, a Méltányosság stratégiai igazgatója urnazárás után háromnegyed órával az InfoRádió stúdiójában elmondta, precedensértékű a részvételi eredmény, emiatt érdekes lesz, kik azok, akik újonnan érkeztek be a rendszerbe szavazóként.

Pálfalvi Milán, a Nézőpont Intézet elemzője ugyanitt ezt mondta, Magyar Péter még nem tette le a kampányüzemmódot, ugyanazokat a jól hangzó kampányüzeneteket mondta el, amelyeknek jelen pillanatban már nincs hatásuk, ráadásul egyszer ezt, másszor azt mondja, amire most is példa volt.

„Mindeközben pont Magyar Péter beszélt önmerényletről” – tette hozzá az elemző.

Arra reagálva, hogy mindkét oldal ezres nagyságrendben beszél választási csalásról, azt mondta, ki kell mindent vizsgálni.

Az államfő rövid beszédét is elemezték, Pálfalvi Milán szerint Sulyok Tamás hűtötte a kedélyeket azzal, hogy közölte, mindent a szokott módon fog csinálni a következő időszakban, az államigazgatáshoz méltó szerepet vállalta fel. Az elemző szerint bármi lesz az eredmény, az államapparátus részéről meg lesz támogatva a választók döntése.

Lakatos Júlia is egyetértett azzal, hogy Sulyok Tamás úgy beszélt, ahogy egy államfőhöz elvárható.

Jelezte ugyanakkor, hogy a fideszes politikusok szerint a tiszások választási vereség esetén kapát-kaszát ragadnak majd, erre is jó válasz volt a köztársasági elnök kedélyeket hűtő nyilatkozata, de persze „a politikus nem fog kibújni a bőréből”.

Szerinte Magyar Péter kétharmad részt mértéktartóan beszélt, egyharmad részt pedig politikusi beszédet mondott urnabontás után.

Hogy lesz-e békés átmenet, szerintük eddig a politikusok beszédeiből nem derült ki, de optimisták, Lakatos Júlia szerint Sulyok Tamásnak lesz ebben szerepe. Pálfalvi Milán szerint is „fel fog kelni hétfőn a nap”, igaz, előfordulhat, hogy Magyar Péternek is hűtenie kell majd a kedélyeket, „nagyon sok mindenre képes lehet, de nem látjuk, mi a célja”.

Tiszás hevületet Lakatos Júlia nem lát, ilyesmi következmények nem is érdeke Magyar Péternek és a Tisza Pártnak.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×