Infostart.hu
eur:
381.49
usd:
330.71
bux:
0
2026. április 7. kedd Herman
A drónnal készült felvételen a Déli pályaudvar tárolóvágányai 2024. január 16-án.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Megerősítették, értékes vasúti ingatlanok eladására készül az állam

A csütörtöki-pénteki hírekre reagált az építésügyi tárca.

Vitézy Dávid fővárosi közgyűlési képviselő iparági forrásokból úgy értesült, hogy még a választások előtti napokban megválna a kormány nagy értékű budapesti vasúti területtől. A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője ebbéli értesülését péntek reggel közzé is tette a Facebookon.

Délutánra a szaktárca, a Lázár János által vezetett építésügyi minisztérium által megerősítést nyert, hogy a következő hónapokban eladnák a budapesti pályaudvarok környékén lévő egykori vasúti területeket, az ebből származó bevételből pedig magukat a pályaudvarokat újítanák fel.

Mint a Telex összefoglalójából kiderül, csütörtökön a VSquare szellőztette meg, hogy telekeladásokban lehet érintett a Déli, a Nyugati, a Kelenföldi és a Keleti pályaudvar területe, elsősorban a használaton kívüli részek. Az ingatlanokat márciusban kínálnák eladásra, a szerződéseket április 10-én, két nappal a választások előtt kötnék meg.

A tárca közlése szerint Vitézy Dávid értesülése egy teljesen nyilvános és átlátható folyamat része, az eladás pedig a nemzeti vagyonkezelő aukciós felületén történik majd, és a tranzakció nem függ a választások időpontjától. A bevételek legelső részéből a Délit rakják majd rendbe. „Nem értékvesztés történik, hanem értéknövelés: mind a MÁV-csoport, mind a főváros gyarapodik a kérdéses ingatlanok hasznosításával” – derül ki a minisztériumi közlésből.

Az eladásra kínált vagyonelemek összértéke akár 100 milliárdos nagyságrendű is lehet. Az ingatlanok értékesítését a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. intézné. A tranzakciót az Építési és Közlekedési Minisztérium készíti elő.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor húsvéthétfő reggel sajtótájékoztatót tartott Kiskundorozsmán, a Török Áramlat gázvezeték magyar szakaszának a kezdetén. A miniszterelnök ellenőrizte az infrastruktúrát, miután vasárnap robbanóanyagot találtak a gázvezeték szerbiai szakaszánál.
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
Trump szavaira kicsit elbizonytalanodtak, de végül pozitívban zártak az amerikai tőzsdék

Trump szavaira kicsit elbizonytalanodtak, de végül pozitívban zártak az amerikai tőzsdék

Az amerikai tőzsdék alig mozdultak hétfőn, miután a befektetők az iráni háború lehetséges tűzszünetével kapcsolatos, egymásnak ellentmondó jelzéseket mérlegelték. A Cnbc tudósítása szerint a múlt héten az olajárak emelkedtek, a piacok pedig egyértelműen Donald Trump keddi ultimátuma előtt igyekeztek pozíciót fogni. A hétfői kereskedési nap első felében pozitív hangulat uralkodik a tengerentúlon, a fő indexek enyhe emelkedésben vannak. Az amerikai elnök, keleti parti idő szerint hétfő délután a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatót az amerikai haderő napokban végrehajtott mentőakciójával kapcsolatban. Trump egyik mondatában jelentős fenyegetést fogalmazott meg Iránnal szemben, mely szerint akár már holnap éjjel képes lenne kiiktatni a közel-keleti államot. A sajtótájékoztató idejére némileg visszaesett a főbb indexek emelkedése. A kereskedési idő végére azonban pozitívban tudtak maradni a legfontosabb amerikai indexek. Az S&P 500 árfolyama 0,45%-kal került feljebb, a Dow Jones pedig 0,36%-os emelkedéssel fejezte be a napot. A Nasdaq 0,54%-os pluszban zárt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×