Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Egy érdeklõdõ a 32. FeHoVa Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállításon a megnyitó napján a budapesti Hungexpón 2026. február 5-én. A február 8-ig nyitva tartó rendezvényen 13 országból 200 kiállító mutatja be termékeit.
Nyitókép: MTI/Kocsis Zoltán

Újra többen jöttek a FeHoVára – Főszervező: fontos mindenkivel megismertetni a vadászatot mint szakmát, mint hobbit

Véget ért a négynapos FeHoVa, vagyis a Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás a Hungexpón. Lovasi Enikő fesztiváligazgató szerint a 32. FeHoVa nagyobb lett, mint a korábbiak, és érdemben hozzájárulhatott a vadászattal kapcsolatos ismerethiány, illetve előítéletek csökkentéséhez.

Az idei FeHoVa felülmúlta a korábbi évek adatait, közel 200 kiállítót köszönthettek 14 országból; a látogatók tekintetében pedig minden nap érezhetően többen voltak, mint a korábbi években – mondta az InfoRádió megkeresésére Lovasi Enikő, a rendezvény igazgatója, aki a kiállítóktól is csak pozitív visszajelzéseket kapott erről.

„FeHoVa azért is különleges, mert a hagyományos programok minden évben megvalósulnak – szarvasbőgő verseny, vadászkürtös fesztivál, horgászszínpados programok, bemutatók nagy vadász színpadon, a solymászok reptetései, kutyás programok –, viszont az idei évben nagy örömünkre ezek bővültek; több kutyás programunk volt, több alapítvánnyal együttműködtünk, illetve idén megvalósult a Spektív éjjellátó bemutató is, az esemény történetében először, és ez is telt házas volt” – sorolta.

A FeHoVa szerinte mindig látványos abból a szempontból, hogy amikor az ember a szakmai napokon látogat ki, akkor vadászruhás vagy „láthatóan horgász” embereket lát sétálni a családjával, de amikor eljön a hétvége, megjelennek a civil ruhás laikusok is, akik puszta ismeretszerzés céljából látogatnak ki. Utóbbiak megszólítására évről évre újdonságokat találnak ki, hisz a vadászat mentén nagyon sok tévhit alakul ki; a vadászat szerinte igenis természetközeli dolog, illetve szakma és hobbi is.

„Érezzék azt, hogy ez egy közösség, egy olyan tevékenység, ami nagyon fontos, nemcsak nekünk, hanem nyilván azoknak a kiállítóknak, szakmai partnereknek is, akik részt vesznek. Idén is szerveztünk olyan kerekasztal beszélgetéseket, szakmai programokat a nagyszínpadon is. Az A-pavilon idén kiegészült egy kis szakmai színpaddal, ahol szintén feltártunk ilyen témákat is, hogy mindenki közelebb érezze magához ezt a témát” – mutatott rá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×