Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 14. vasárnap Vazul
Long exposure of National Assembly with hungarian flag, Budapest, Hungary, 2023
Nyitókép: Julian Harenberg/Getty Images

Rendkívüli ülést akar a DK a határon túli magyar szavazatok miatt

A Demokratikus Koalíció (DK) rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez, mert az ellenzéki párt szeretné megszüntetni a határon túli magyarok szavazati jogát – közölte az ellenzéki párt alelnöke keddi online sajtótájékoztatóján.

Rónai Sándor hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint már közel félmillióan regisztráltak a határon túlról, hogy szavazhassanak az áprilisi parlamenti választáson. A politikus hozzátette, hogy a kutatások alapján ezeknek a választóknak a döntő többsége Fidesz-szavazó és „ez a félmillió ember a számítások szerint négy extra parlamenti mandátumot jelent majd a Fidesznek”.

A rendkívüli parlamenti ülés arról is szól, hogy minden pártnak színt kell vallania a határon túli szavazatok ügyében. Azoknak is, akik az Országgyűlésben vannak és azoknak is, akik be akarnak kerülni a parlamentbe, sőt „az ország vezetésére vállalkoznak” – jelentette ki a képviselő. Rónai Sándor azt mondta, hogy a Fidesz és a Mi Hazánk véleményét már ismerik, a Tisza Pártét azonban csak Magyar Péter pártelnök "nyilatkozataiból ismerhetjük, aki jobboldali politikusként" többször kiállt a határon túli magyarok szavazati joga mellett.

A DK ezért azt szeretné, ha a Fidesz, a Tisza Párt és a Mi Hazánk is nyílt lapokkal játszana – fogalmazott az alelnök.

Címlapról ajánljuk
Háború és klímabiztonság – a szakértő szerint az iráni konfliktus Európában is mélyítheti a konfliktusokat

Háború és klímabiztonság – a szakértő szerint az iráni konfliktus Európában is mélyítheti a konfliktusokat

A Közel-Kelet és Észak-Afrika térsége több szempontból is rendkívül problémás az élelmiszer-ellátási bizonytalanságok, a társadalmi instabilitás és a komoly vízhiány miatt – figyelmeztett Papp Zsanett Gréta klíma- és energiapolitikai elemző. A European Geosciences Union szakpolitikai munkacsoport-vezetője az InfoRádióban elmondta: a közel-keleti háború által generált kockázatok Európa-szerte érezhető hatásokkal járnak, beavatkozás nélkül pedig megsokszorozódhatnak a problémák a következő évtizedekben.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×