Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Facebook/Fővárosi Nagycirkusz

Átadták a cirkuszművészeti díjakat

Ünnepi gálán adták át a Porond Ifjú Csillaga és a Tihany Cirkuszművészeti Életműdíjakat a Fővárosi Nagycirkuszban.

A Fesztivál plusz-Győztesek című vasárnapi díszelőadáson a cirkuszművészet terén kiemelkedő artista tevékenységéért Nagyhegyi Sára artistaművész vehette át Porond Ifjú Csillaga díjat. Az elismerést a díjazott Kovács Gábor Dénestől, a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia Szakgimnázium, Gimnázium, Technikum és Alapfokú Művészeti Iskola főigazgatójától, valamint Vincze Tündétől, a Magyar Légtornász Egyesület alapító elnökétől vehette át.

Nagyhegyi Sára a budapesti Baross Imre Artistaképző növendéke volt, fő zsánere a hajlógás és a légkarika. Műsorszámával 2020-ban a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál megnyitóján mutatkozott be, 2021-ben a Recirquel Cirque Danse társulat Kristály című darabjában kapott szerepet, majd olyan rangos cirkuszokban lépett fel, mint például a párizsi Cirque d’Hiver Bouglione. 2022-ben a wiesbadeni Európai Ifjúsági Cirkuszfesztiválon ezüstérmet és két különdíjat nyert, 2024-ben pedig a 22eme Festival International du Cirque du Val d’Oise a Domont nemzetközi cirkuszfesztiválon szintén ezüstdíjat nyert el.

Emlékeztettek: a magyar cirkuszművészek által 1993-ban alapított Porond Ifjú Csillaga elismeréssel azokat a kiemelkedően tehetséges fiatal artistaművészeket tüntetik ki, akik már nemzetközi szinten is kivételes teljesítményt nyújtottak.

A tájékoztatás szerint a díszelőadáson a Tihany Cirkuszművészeti Életműdíjat a magyar és a nemzetközi cirkuszélet meghatározó művésze, Picard Endre vehette át.

Picard Endre a magyar cirkuszvilág egyik jelentős dinasztiája, a Picard család tagja. Első fellépésére 1963-ban, mindössze 14 évesen került sor a vietnámi Hanoiban, ahová a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat küldte ki a társulatot. A család Tokay akrobata ugrócsoport néven vált ismertté, és a következő évtizedekben a világ számos országában felléptek. A Tokay ugrócsoport mintegy húsz éven keresztül működött. Később, amikor a csoport feloszlott, Picard Endre és felesége új produkciót hozott létre: zsonglőrszámmal léptek fel 3 Chichagos néven. Pályafutásuk során 45 országban szerepeltek akrobata- és zsonglőrprodukciókkal.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy a Tihany Cirkuszművészeti Életműdíj elismerésben azok részesülhetnek, akik a magyar cirkuszművészet szempontjából nemzetközileg is elismerésre méltó, példaértékkel bíró, kivételes teljesítményt érnek el, vagy e körben különösen nagy szolgálatot tesznek, valamint akiknek egész életpályája a magyar cirkuszművészet szempontjából kiemelkedő jelentőségű.

Az elismerést a Magyar Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, Eötvös Tibor Szandi és Catherine Czeisler, Czeisler Ferenc unokája adták át a díjazottnak - áll az összegzésben.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×